Hogyan növelheted bevételed a WhitePress® segítségével? 11 hasznos tipp publikálóknak

Hogyan növelheted bevételed a WhitePress® segítségével
Legutóbb arról kérdeztük platformunk hirdetőit, hogy mit várnak el publikálóinktól, illetve, hogy mitől lesz igazán vonzó egy-egy portál médiaajánlata. A különböző SEO mutatók, a portálok egyedi látogatói, valamint az egyedi árajánlatok kialakítása mellett kiemelten fontos a leadott rendelés publikálásának gyorsasága is. Válaszaik alapján most 11 pontban összefoglaljuk Nektek a legfontosabb tudnivalókat és tippeket.
Publikálj cikkeket velünk!
Regisztrálj ingyen

Felmérésünkből kirajzolódik, hogy a portálok népszerűségén túl kiemelt szempont, hogy mennyire van karbantartva az adott oldal, illetve, hogy milyen áron kínálja médiaajánlatát. Az árcsökkenés az esetek döntő többségében a rendelések megnövekedését eredményezi, de a túl alacsony ár az ajánlatok leértékelődését, érdemi csökkenését is jelentheti. A keresletet befolyásoló elemek tehát egyértelműen a DoFollow linkek engedélyezése, az analitikai kódok biztosítása, illetve az aktuális látogatói statisztikák. Amennyiben jelentősen növelnétek portálotok népszerűségét, úgy tekintsétek meg az általunk összeállított tippeket!

1. Optimalizáljátok portálotok leírását

A WhitePress® publikálóit alapvetőn két nagy kategóriába csoportosíthatjuk: vannak azon ügyfeleink, akik havi rendszerességgel frissítik a portálok adatait, illetve vannak olyan ügyfelek, akik időhiányában ezt rendre elmulasszák. Az ár és a SEO paraméterek mellett kiemelten fontos a portálok naprakészsége, illetve a hirdetők folyamatos tájékoztatása, a portálleírás minél részletesebb kitöltése.

  • Milyen témakörben publikálsz a portálon?
  • Milyen célcsoportot szólít meg az adott oldal?
  • Milyen a portál véleményformáló ereje? Mitől más, mint a többi?

Gondoljátok át, hogyan tűnhetnétek ki jobban a többi portál közül, mi az, ami egyedivé és különlegessé teszi a Ti oldalatok? Ezekre remek példák a következők: a régió legrégebbi portálja, egy olyan oldal, amely összehozza a helyi turisztikai attrakciók kedvelőit, esetleg egy-egy sportág legnagyobb szurkolói fóruma. A portál gyors böngészésekor az itt említett plusz információkra a potenciális ügyfeleknek nincs rálátásuk, ezért is fontos beilleszteni őket a leírásba.

WhitePress címkék

2. Adjatok hozzá címkéket

Tudtátok, hogy ügyfeleink nagyrésze konkrét kulcskifejezések segítségével keres rá adott portálokra? (pl. „kandallók”; „csináld magad ajándékok”; „budapesti ingatlanok”). Ha olyan építőipari portállal rendelkeztek, amely foglalkozik kertészettel is, mindenképp adjátok hozzá a "kert" és a "kertek" címkéket a leírásához! Ennek köszönhetően ügyfeleink könnyebben és gyorsabban megtalálják portáljaitokat a többezres listánkból. Tapasztalataink alapján a címkékbe érdemes betenni:

  • a portál legnépszerűbb aloldalainak címeit,
  • portál célcsoportjait, pl. könyvelők,
  • a portál legnépszerűbb témáit, pl. „kerti bútorok”,
  • a portál által lefedett, azonban a WhitePress®-kínálatában nem feltüntetett témákat, pl. repülés.

3. Biztosítsatok portálotoknak magasabb technikai és tartalmi minősítést

A platform általi értékelések különböző objektív mutatók, illetve a WhitePress munkatársai által elvégzett elemzések alapján kerülnek meghatározásra. Fontos kiemelni, hogy az ügyfelek szűkíthetik a portálok listáját egy adott minimális besorolásra – minél magasabb egy portál értékelése, annál többször jelenik meg a találati listákban.

Az értékelések akkor is kiemelt figyelmet kapnak, ha vendégcikkeket szeretnétek letölteni: a UU és a Trust Flow mellett ez az egyik paraméter, amelyet az ügyfelek megadnak.

4. Készítsetek pontos és részletes ajánlatleírást

Hirdetőink döntő többségénél az adott portál SEO mutatói, illetve a médiaajánlat ára a mérvadó, azonban akadnak olyan ügyfelek is, akik előnybe részesítik a publikálni kívánt tartalomban elhelyezhető linkek és képek számát. Amennyiben még nem készítettetek részletes leírást ajánlatotokhoz mindenképp egészítsétek ki azt!

Annak érdekében, hogy ajánlataitokat megfelelően elkészítsétek utánajártunk, hogy melyek azok a publikálással kapcsolatos kérdések, amelyeket hirdetőink naponta feltesznek a WhitePress munkatársainak. Nézzük a legnépszerűbbeket:

  • A főoldalon pontosan hol fog megjelenni a publikáció?
  • 12 hónap elteltével mi történik a publikált cikkel? A publikáló eltávolítja a linkeket?
  • Hány képet adhatok hozzá a megrendelt tartalomhoz?
  • Lehetséges más hirdetések, adott esetben bannerek eltávolítása a tartalomból?
  • Lehetséges a hozzászólások törlése?

WhitePress közösségi média ajánlat

5. Biztosítsatok közösségi média megosztást is

Amennyiben portálotok rendelkezik Facebook oldallal, esetleg Twitter fiókkal feltétlenül adjátok hozzá ajánlatotokhoz! A közösségi média megosztást olyan ajánlatokhoz adhatjátok hozzá, amelyek főoldali kiemelést biztosítanak, ezáltal is növelve a maximális ügyfélszerzést. Természetesen ez esetben magasabb színvonalú anyagot, vagy speciális tartalommarketinges cikket is megkövetelhettek ügyfeleitektől, hiszen ez olyan tartalom lesz, amelyet széleskörben népszerűsítetek majd.

6. Ajánlatok sajtóközlemények közzétételére

A platformot egyéni hirdetők, SEO ügynökségek, marketing ügynökségek és PR ügynökségek használják. Utóbbiak számára fontos ügyfelük sajtóközleményeinek közzététele. Az ilyen típusú tartalmak az esetek többségében elkerülhetetlenek, ezért célszerű külön ajánlatot létrehozni számukra.

7. Cikkírásos ajánlat

Sok ügyfelünk már előre megírt, publikálásra kész cikkel érkezik platformunkra, akik nem azok a WhitePress® szövegíróinak segítségét kérik, azonban ne feledjétek, hogy van egy olyan hirdetői csoport is, akik szeretik, ha a cikkírást a publikáló végzi el. Hogy miért?

  • a publikáló sokkal jobban ismeri saját portáljának célközönségét mint bárki más, ő tudja leginkább, hogy hogyan kell egy témát az érdeklődők elé tárni.
  • ha a publikáló készíti el a tartalmat garantálható, hogy az nem fog eltérni a portálon korábban publikált egyéb tartalmaktól.
  • a publikáló nem utasítja el saját szövegét.

Egy cikkírásos ajánlat elkészítéséhez nem szükséges egy teljesen új ajánlatot létrehoznotok, elég, ha egy aktuális ajánlatot másoltok, majd a szerkesztői felületen hozzáadjátok a cikkmegírás lehetőségét, az elkészítési napok számát, valamint a megírás díját.

WhitePress - változatos ajánlatok

8. Garantált forgalmú ajánlatok

A WhitePress® platformját nemcsak SEO ügynökségek használják, számos ügyfelünk van, akik a dofollow linkeken túl kézzelfogható eredményeket várnak el a publikálóktól. Ügyfeleink nagyrésze az esetek többségében azon ajánlatokat részesíti előnybe, amelyek főoldali kiemelést és közösségi média megosztást is kínálnak. Vannak azonban olyan ügyfelek, akik garantált forgalmat várnak egy-egy publikált cikkre.

Amennyiben ilyen típusú ajánlatokat hoznátok létre ne feledjétek, hogy ezeket a tartalmakat addig szükséges népszerűsíteni ameddig el nem érik a garantált oldalmegtekintések számát. Ennélfogva:

  • olyan oldalmegtekintési számot adjatok meg, amelyet az ügyfélnek biztosítani tudtok. Ha a portálotok 3000 havi egyedi látogatóval rendelkezik ne ígérjetek 2000 oldalmegtekintést!
  • a forgalmi garancia biztosítása ingyenes, azonban ne feledjétek, hogy a garantált oldalmegtekintést egy hónapon belül kell teljesíteni. A cikket a főoldalon népszerűsíthetitek addig amíg el nem érik a megadott oldalmegtekintési számot, illetve lehetőséges szerint olyan Facebook csoportokban, amelyeknek adminisztrátorai vagytok.

9. „Örök idejű” ajánlatok

Mi a WhitePress®-nél megértjük és tudjuk, hogy semmi sem örök, viszont egyre több hirdetőnk részesíti előnybe azokat az ajánlatokat, amelyek esetében egy év után nem törlődnek a publikált tartalmak.

Rendszerünk a publikált cikk linkjének beillesztésétől számított egy évig nyomon követi annak elérhetőségét, valamint hirdetőink 36 hónapig ellenőrizhetik, hogy mit csinál a publikáló a korábban közzétett tartalommal. Bizonyos ügyfeleink akár garanciát is kérhetnek arra, hogy a publikált cikkek az oldal létezéséig elérhetőek maradnak. Erre kiváló garancia lehet, ha egy drágább, de „örök idejű” ajánlatot hoztok létre, amelyben vállaljátok, hogy a portál fennmaradásáig nem törlődnek a hivatkozást tartalmazó cikkek.

10. Eltérő publikálási idejű ajánlat

Ezek az ajánlatok különösen hasznosak lehetnek a drágább portálokon. Ha a cél egy konkrét esemény vagy ideiglenes promóció népszerűsítése, akkor nem szükséges, hogy a cikk egy évig az oldalon maradjon. Az ügyfelek számára vonzóbb az akciós/olcsóbb ajánlat, amely meghatározott idő (általában egy hónap) után eltávolításra kerül a portálról. Ebben az esetben mindenképp szükséges egyértelműen feltüntetni ezt a platformon közzétett ajánlat nevében.

11. Optimalizáljátok a közzététel idejét

A megrendelések teljesítéseinek időtartama kiemelten fontos az ügyfelek számára. Különösen igaz ez a hónap végén, amikor mindenki versenyt fut az idővel a kitűzött célok időbeni megvalósításának érdekében. Ebben az időszakban minden nap számít, minden egyes késleltetés hátrányt eredményezhet.

A nemkívánatos késések elkerülésének érdekében a WhitePress® csapata igyekszik segíteni ügyfeleinek, ezért telefonon értesítjük publikálóinkat annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül teljesítsék a folyamatban levő rendeléseiket. A megrendelések leadásának egyik legbefolyásosabb tényezője a publikálás sebessége, amely minden regisztrált portál esetén nyilvános. Minél alacsonyabb a közzétételi idő, annál népszerűbb az adott portál.

A rendszer az eddig publikált cikkek átlagát tünteti fel, így bármikor javíthattok a megjelenési időtökön.

Tudjátok már milyen műveleteket kell végrehajtanotok annak érdekében, hogy növeljétek portáljaitok népszerűségét a WhitePress® platformján?

Ne feledjétek, hogy egy portálnak minél magasabb a technikai és tartalmi értékelése annál nagyobb eséllyel kaphat cikkpublikációs megkereséseket. Fontos tehát részletes leírást készíteni, illetve megfelelő, a sokrétű vásárlók igényeihez igazodó ajánlatokat közzétenni.

Publikálva: 2022-04-21
Frissítve: 2022-04-21
Hozzászólások (0)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.

Személyes adatait a WhitePress Kft, 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11., Magyarország, 26768142-2-13 kezeli. A felhasználói fiók regisztrációja során megadott személyes adatai a kiválasztott szolgáltatás biztosítása érdekében szükségesek. A kiválasztott szolgáltatás feltételeinek elfogadásával Ön hozzájárul az elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül történő tájékoztatáshoz, mely a szolgáltatás megvalósításának állapotát, valamint a WhitePress Kft. platformján időközben megjelenő változtatásokat és új funkciókat hivatott közölni. A személyes adatok kezelésének alapja a a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja és 6. cikk (1) bekezdés f) pontja. Az adatok marketing célú feldolgozására adott engedély alapján a WhitePress Kft. időközönként telefonon (a hozzájárulástól függően) vagy e-mailben értesíti Önt a jövőbeli konferenciák, tréningek, rendezvények, valamint egyéb marketinginformációkkal kapcsolatosan. A személyes adatok ezzel kapcsolatos kezelésének alapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja. A személyes adatok kezeléséről bővebb információt az Adatvédelmi szabályzatunkban talál.

Olvass tovább
  • Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.

Személyes adatait a WhitePress Kft, 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11., Magyarország, 26768142-2-13 kezeli. A felhasználói fiók regisztrációja során megadott személyes adatai a kiválasztott szolgáltatás biztosítása érdekében szükségesek. A kiválasztott szolgáltatás feltételeinek elfogadásával Ön hozzájárul az elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül történő tájékoztatáshoz, mely a szolgáltatás megvalósításának állapotát, valamint a WhitePress Kft. platformján időközben megjelenő változtatásokat és új funkciókat hivatott közölni. A személyes adatok kezelésének alapja a a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja és 6. cikk (1) bekezdés f) pontja. Az adatok marketing célú feldolgozására adott engedély alapján a WhitePress Kft. időközönként telefonon (a hozzájárulástól függően) vagy e-mailben értesíti Önt a jövőbeli konferenciák, tréningek, rendezvények, valamint egyéb marketinginformációkkal kapcsolatosan. A személyes adatok ezzel kapcsolatos kezelésének alapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja. A személyes adatok kezeléséről bővebb információt az Adatvédelmi szabályzatunkban talál.

Olvass tovább
Kiemelt cikkek