Így válassz WhitePress® portált és érd el a céljaidat

Frissítve: 2023-02-07
Logika és intuíció - ezekre hagyatkoznak a hirdetők, amikor eldöntik, hol publikálják a cikkeiket a WhitePress® rendszerén belül. Illetve ezeket kellene használniuk. De ez nem mindig így működik - a többség figyelmetlen, egyszerűen egyik pontról a másikra akarnak csak eljutni és nem gondolják át a céljaikat. Mindeközben a WhitePress® programozói és szerkesztői mindent megtesznek, hogy egyedi indikátorokat, adatokat, grafikonokat és minőségértékeléseket nyújtsanak. Erre pedig érdemes támaszkodni!
Publikálj cikkeket ma
Regisztrálj ingyenesen!

Szélesebb körű célokat kell meghatározni - ez szinte semmibe sem kerül

Szeretnél nagyobb közönséget elérni vagy csak egy dofollow linket szeretnél egy blognak? Vagy a főnököd szeretné látni a portréját egy nagy híroldalon? Láttunk már ilyet. A Whitepress® segít a legegocentrikusabb álmok megvalósításában is. Jó, ha fejben tartod, hogy egy cikk publikálásával több célt is elérhetsz egyszerre. Sőt az alapvető céljaid megvalósulását is hatékonyan támogathatod általa.

A médiában megjelenő cikkekkel a következő célok megvalósulásához járhatsz hozzá:

  • márka vagy termék promóciója;
  • egy cég imázsának építése;
  • personal branding;
  • forgalomterelés egy honlapra;
  • linkgenerálás (ó igen, egy kis SEO);
  • az egód és a hangulatod erősítése, javítása;
  • mert a PR-es főnököd ezt mondta;
  • lead-ek szerzése;
  • remarketing adatbázis létrehozása;
  • depozicionálás vagy pozicionálás (az organikus találatok között a cikk előkelő helyen van).

Eközben egyes hirdetők csupán a következő elérhető hatásokra figyelnek:

  • nem fontos, hogy hány ember olvassa el a cikket, az a lényeg, hogy ismert portálon jelenjen meg;
  • nem fontos, hogy az oldalt olvassa-e bárki is, amíg ott van a link;
  • a célcsoport nem számít, csak legyen meg a 10 ezer letöltés;
  • az egyetlen fontos dolog, hogy a publikálás párezer forintba kerüljön..

Ezzel egy célt el lehet érni a fentiek közül, viszont többet is lehetne.

Miért éri meg több célt teljesíteni egyszerre?

Mert semmibe vagy szinte semmibe nem kerül.

 

Egy jó megjelenés, mely az alapcélt és további célokat is megvalósítja, úgy születik, hogy a megfelelő portált választjuk ki.

Hadd mutassuk be ezt az elméletet egy példán keresztül.

Az alapcél:

  • Azért veszel fizetett megjelenést, mert szeretnéd, hogy a honlapodra mutasson egy dofollow link.

További célok és funkciók, melyeket érdemes számításba venned:

  • széles közönség elérése - ezt a megfelelő portál kiválasztásával és jó ajánlattal érheted el;
  • a cikkben ismeretterjesztő tartalom is van, tehát hasznos az olvasók számára;
  • jól meghatározott célcsoport, amit a szintén a megfelelő portál kiválasztásával tudsz elérni;
  • A cikk ezenkívül tartalmazhat CTA-t (call to action, azaz aktivitásra való felhívást), valamint egy másik, nagy presztízsű, általad írt cikkre mutató linket is.

Ezáltal:

  • növelheted a márkaismertséget (elérés);
  • jobb imázst teremthetsz (edukáció és minőség);
  • forgalmat terelsz a honlapra (a CTA-nak, az elérésnek és a jó témának köszönhetően rákattintanak a linkre);
  • más cikket erősíthetsz (a rámutató további linken keresztül);
  • biztonságos SEO-linket hozhatsz létre (igazi portál, igazi cikk).

Költségek:

  • a jobb tartalom előállításának költsége;
  • a megjelenés helyének keresésére és kiválasztására fordított idő;
  • a megjelentetés esetlegesen magasabb költsége.

 

Ezek a további költségek nem nagyok, de az elért célok megvalósulása nagyon hatékonyan segítheti a hirdetőket. Ha tehát nem fókuszálsz több cél egyidejű megvalósítására, azzal pocsékolod az erőforrásaidat. Miért? Mert egyébként is sokat fizetsz a magasabb minőségért - mind a tartalomért, mind a megjelentetéséért.

Cikkünkben megmutatjuk, hogyan használd a WhitePress® platformját arra, hogy kevesebb idő alatt megtalálhasd a tartalmaid megjelentetésének optimális helyét. Elemezni fogjuk, milyen információkat nyerhetsz ki belőle és ezt követően megválaszoljuk a legfontosabb kérdéseket, melyek arra vonatkoznak, hogy hogyan válassz portált és hogyan válogass az ajánlataik között.

A WhitePress® egyedi információkat kínál

Az önimádattal általában nem megyünk sokra, de muszáj kicsit dícsérnünk magunkat! Nincs még egy olyan hely az interneten, ahol ennyi alapvető, egyedi információt tudhatsz meg a különböző portálokról és blogokról, mint amilyen a WhitePress®. Ezekre az információkra szert tenni és összesíteni azokat nagyon kemény munka, amibe a programozóink (ők dolgoznak az API-kkal való integráción) és szerkesztőink (ők készítik a leírásokat, kategorizálnak, felmérnek és verifikálnak) teljes erőbedobással vetik bele magukat nap mint nap.

Az alábbiak a legfontosabb adatok, melyeket a WhitePress® elérhetővé tesz:

 

Indikátorok és információk csoportja

Adatgyűjtési módszer

Funkciók és célok

Leírás, téma kategória, észrevételek, szolgáltatás típusa, kulcsszavak.

A szerkesztők gyűjtik ki a kiadók által bevitt adatokat

Egyszerűbb és hatékonyabb portál- és blogkeresés. 

SEO és forgalomindikátorok (MOZ, Alexa, Google)

API - néhány naponta frissítjük.

A SEO és a forgalom technikai elemzése.

Ajánlat, ár és leírás

A szerkesztők és a publikálók készítik, általában portálonként számtalan ajánlat érhető el.

Az ajánlatok árainak és feltételeinek áttekintése. Érdemes ezeket figyelmesen elolvasni!

Forgalom, követés és előzmények.

A teljes forgalomra vonatkozó adatokat a publikálók nyújtják. A népszerűségi adatokat az előzmények alapján kalkuláljuk - a követőkódokat a WhitePress készíti.

Az adott portál népszerűségét és cikkeinek olvasottságát lehet ezáltal felmérni.

Technikai és tartalomminőségi értékelés

A WhitePress szerkesztői készítik

Ezáltal a technikai és tartalmi minőségre vonatkozóan kaphatsz információkat anélkül, hogy át kellene nézned az adott site-ot.

URL

Azért érdemes erre ráklikkelni és megnézni a potenciálisan kiválasztott portált.

Mert a végső döntést neked kell meghoznod.

 

Leírás, kategória és szolgáltatás típusa - így keress portált

A WhitePress adatabázisában jelenleg több mint 58 000 portál és blog található meg, több mint 100 000 ajánlattal. Ha pontosan meghatároztad a céljaidat, érdemes részletes beállításokkal keresned a szolgáltatók között.

Ha ráklikkelsz a “Speciális szűrők” gombra, megjelenik a teljes szűrési lista, nézd át őket.

Whitepress advanced

A filterek leírásai:

Általános szűrők

  • Portál név - csak írj be egy kulcsszót és a platform rákeres a leírásokban, címkékben és a domainekben
  • Téma - leszűkítheted a listát a tucatnyi kategória egyikére
  • Portál típus - minden egyes honlap típusa (általános, speciális) és elérése (helyi vagy országos) meg van határozva és leszűkítheted a listát csupán blogokra is
  • Régió - a portálok listáját leszűkítheted egy bizonyos megyére
  • Ár tól-ig - megnézheted, hogy mely portálok árai esnek az általad megadott intervallumba
  • Felhasználók minimális száma - azokat a site-okat mutatja meg, melyeknek az olvasottsága magasabb az általad megadott minimumnál (az egyedi felhasználók számát a kiadó által küldött statisztika alapján határozzuk meg)
  • Dofollow linkek - azokat a honlapokat tudod így listázni, amelyeknek legalább egy ajánlata él és elérhetők nála a dofollow linkek. Ez az opció csak bizonyos hirdetők számára választható.
  • Linktípus - azok a portálok láthatók így, amelyek befogadnak márkákhoz köthető, kevert és EML linkeket is.
  • Linkek száma - Hány linket tartalmazhat a publikált cikked
  • Minimális értékelés - az értékelést a szerkesztőink adják meg (a leírásokról később)
  • Promóciók - azon portálok amelyek valamilyen ajánlattal rendelkeznek
  • Vonzó ár - ez a filter azokat az oldalakat mutatja, melyek az árhoz képest nagyon vonzó paraméterekkel ajánlanak megjelenési lehetőséget. Ezt egy speciális formula alapján számoljuk ki. Az ajánlatok 15 %-a tartozik ide és olyan tényezőket veszünk figyelembe a kalkulációnál, mint a téma, a népszerűség vagy a különböző SEO indikátorok.
  • Kedvencek - bármelyik site-ot bejelölheted kedvencként.

 

Marketing szűrők

  • Megosztás a Facebookon - itt azok a honlapok jelennek meg, amelyeknek legalább egy olyan ajánlata van, ahol a cikket a Facebookon is népszerűsítik.
  • Min. Főoldali kiemelés - Legalább hány napig fog a cikked a portál főoldalán megjelenni. 
  • Forgalomkövetés - azt mutatja, hogy az adott portálban el van-e helyezve a WhitePress egyedi követőkódja és hogy működik-e a szűrés az előzményekre. Erről is írunk alább. 
  • Garantált forgalmú ajánlatok - Azon portálok amelyek biztosítanak egy bizonyos forgalmat a beküldött cikkhez.
  • A kiadvány élettartama - Lehetőséged van kiválasztani hogy az általad publikált cikk törlődjön, változatlan maradjon vagy átváltozzon "nofollow"-ra 12 hónap elteltével.
  • A publikáló írja meg a tartalmat - olyan honlapokat mutat meg, amelyek ajánlatában legalább egy szerkesztőségi tartalom szerepel
  • Képek a tartalomban - meghatározhatod, hogy hány fotót szeretnél felhasználni, 1-től 5-ig vagy 5-nél is többet
  • Nincs szükség képre - portálok, akik nem kérnek fotót a cikk mellé.
  • Célcsoport - Ezzel a szűrővel határozhatod meg, hogy például nőket, közepes méretű városok lakóit vagy üzletembereket megcélzó honlapokat mutasson a platform. Ezeket az adatokat a WhitePress szerkesztői viszik be.
  • Hozzászólások - itt beállithatod, hogy szeretnéd-e hogy mások kommentálhassanak-e az általad publikált cikkekhez.

 

SEO szűrők 

  • Minimális Trust Flow - 1-től 100-ig terjedő skálán határozhatod meg, mi az a minimum, amit elvársz
  • Minimális oldal minősítés - 1-től 100-ig terjedő skála, amellyel az Ahrefs a webhely belső összeköttetésének az erősségét
  • Minimális Domain Rating (DR) - 1-től 100-ig terjedő skála az Ahrefs részéről, amely a domain erősségét jelzi. Az általad megadott minimumnál magasabbal rendelkező oldalakat listázhatod ki vele.
  • Minimális Citation Flow - 1-től 100-ig terjedő, MOZ alapján kalkulált skálán határozhatod meg, mi az a minimum, amit elvársz
  • Minimális átlagos UR - A magas átlag UR azt jelzi, hogy a cikkek jól kapcsolódnak belsőleg.
  • Max. Ahrefs érték - Az oldal maximális poziciója az Ahrefs rangsorolása szerint 
  • Min. Ahrefs forgalom - Megszűrheted a minimális organikus forgalmat az Ahrefs szerint. 
  • Min. Domain Autorithy (DA) - A DA a MOZ mutatója, amely a domain erősségét határozza meg. 
  • Min. befelé és kifelé mutató domainek - A webhelyre mutató linkek száma.
  • Cikkek megjelölése - leszűrheted, hogy az egyes publikálók hogyan jelölik meg a fizetett tartalmakat -  szponzorált, hirdetés vagy partner cikként
  • A rám linkelő domainek kizárása - megszürheted azon portálokat amelyekre már korábban publikáltál. Ez a szűrő tetszés szerint konfigurálható.

 

Technikai szűrők 

  • A közzététel gyorsasága - megadhatod a minimális időtartamot, amíg a cikkednek publikálva kell lennie. Ezt az adatot a kiadók szolgáltatják.
  • Minimális élettartam index - A tartóssági indexet hónapokban adják meg a WhitePress kiadványai alapján
  • Az utolsó publikációm - azokat a honlapokat keresheted ki vele, ahol még soha vagy legalább 6, 12, vagy 18 hónapja nem publikáltál cikket.
  • HTTPS - portálok, melyek https protokolt használnak.
  • Az aldomainek kizárása - Azon portálok kizárása amely aldomainekre publikálja ki a cikkeket 
  • Saját lista - megadhatod az általad kedvelt listák nevét, amelyet megjeleníthetsz egy gombnyomással 
  • Több tematika nélkül - Azon tematikus portálok mutatása amelyek legfeljebb 3 témával rendelkeznek 
  • Portál értesítések - Azon portálok amelyeket promóciós ajánlatokról szóló értesítések szerepelnek 
  • Érzékeny témák - Azon portálok megjelenítése amelyek elfogadnak érzékeny témáju cikkeket: Erotika, CBD, Étrend-kiegészitők, Kriptovaluták, Kölcsönök 
  • Beágyazott tartalom - Az embeded tartalom (videók, filmek) elhelyezésének lehetősége. 

 

Ezeken túl aszerint is leválogathatod a portálokat, hogy mikor kerültek be a rendszerbe (a legutóbbiak jelennek meg felül), valamint különböző SEO indikátorok, népszerűség vagy ár alapján.

Népszerűség a publikálási előzmények alapján

A WhitePress a kezdetektől lehetővé tette a cikkekben a követőkódok elhelyezését. Ezáltal láthatóvá válik az egyedi olvasók, az oldalletöltések száma. A legtöbb kiadó ezt engedélyezi

A publikálási előzmények alapján a WhitePress fel tudja mérni minden publikáló ajánlatának a hatékonyságát. Ez nagyon értékes és máshol nem elérhető információ a hirdetők számára.

Ez nagyon értékes és máshol nem elérhető információ a hirdetők számára.

 

A portálok listájában minden portál mellett ott látható a Forgalomkövetés oszlop, ahol csillagok láthatók.

Whitepress traffic tracking

Ami itt érdekes, hogy minden portálnak sokféle ajánlata lehet. Ebben az esetben az általános népszerűség minden ajánlatnál más. Itt látható, hogy egy sok ajánlattal rendelkező portálnál hogy néz ki az értékelés:

Különösen azért izgalmas ez a kép, mert a következőkre mutat példákat:

  • publikáció nélküli ajánlatok (csak szürke csillagok)
  • átlagos népszerűségű ajánlatok - ebben a konkrét esetben tanácsadói szolgáltató cégek adatbázisáról beszélünk
  • a fenti ajánlatok, de Facebook promócióval támogatva (látható, hogy ez hatékony)
  • a főoldalon való promóciós ajánlat (ennek is észrevehető a hatékonysága)

A WhitePress kódjának használata ingyenes a hirdetők, és nagyon egyszerűen implementálható a publikálók számára

 

A statisztikák rendszere nagyon értékes információkat nyújt. A hirdetői és a kiadói panelben a publikált cikk mellett látható a “statisztikák” ikon. Ha erre kattintasz, több szekcióra bontva láthatod a statisztikákat. Íme néhány:

  • Általános információk - link a cikkhez, a létrehozásának és publikálásának ára
  • Egyedi olvasószám és látogatások száma - desktop és mobil forgalomra bontva. Figyelem, balra a rendszer minden egyes letöltést és látogatást mutat, még azokat is, melyeket a rendszer indulása előtt mértek.

Olvasottság időbeli alakulása - napi, heti vagy havi nézetben

Óránkénti nézet - a látogatások lebontása a nap órái szerint

Országok listája, ahonnan a forgalom érkezik, a használt böngésző nyelvével együtt

A forgalom desktop vagy mobil eszközök szerint, az operációs rendszerek és a böngészők megjelölésével

A legnépszerűbb források - domainek szerint, annak lehetőségével, hogy az adott domainen belül még több részlet válik láthatóvá

Összefoglalva a WhitePress statisztikai modulja minden publikáló ajánlatának elemzését lehetővé teszi a különböző népszerűségi mutatók szerint. Ezeket a statisztikákat védjük a befolyásolási kísérletektől (például forgalomvásárlástól) és a legtöbb portálhoz kapcsolódan elérhetők.

A WhitePress szerkesztői értékelései a tartalomra és a technikai minőségre vonatkozóan

Minden, a platformon megtalálható oldalt és blogot alaposan megvizsgálnak a Whitepress szerkesztői. 2016-ban vezettük be a tartalmi és technikai értékelést. Ezáltal ki tudjuk zárni az alacsony minőségű portálokat és azokra az oldalakra tudunk fókuszálni, melyeknek magas a színvonala mind technikai, mind tartalmi szempontból.

Az alábbi táblázat mutatja, hogy milyen tényezőket vesznek figyelembe szerkesztőink az értékelés során.

Miért fontosak a pontszámok? Mert arra szolgálnak, hogy kiválasszuk, melyek a valós, aktív site-ok és elkülönítsük őket a gyártószalagon készülő tartalomdaráló, illetve nem frissített honlapoktól.

Nagy közönség elérése a megfelelő célcsoportban - így válassz portált és ajánlatot

Ha pontosan tudod egy kiadvány céljait, akkor már könnyebb a tartalomra vonatkozó ötleteket gyűjtened és meghatároznod az ott elérhető célcsoportot. Nem annyira egyszerű azért a dolog. Egy országos elérésű, melegházakat építő vállalat számára például nem feltétlenül a legnagyobb építészeti témájú portálok a megfelelőek. Vannak olyan esetek, amikor számukra a helyi, városokra fókuszáló népszerű és viszonylag olcsó oldalak jobban működhetnek.

A céljaid elérésének kulcsa az érdekes tartalomötlet és a megfelelő célcsoport kiválasztása


Ha meghatároztad a célcsoportot, érdemes leszűkíteni a szóba jöhető honlapokat az általad képviselt témakörre. Említettük fentebb, hogy milyen alapvető és haladó szűrőket használhatsz ehhez. Érdemes kiválasztanod a “Vegyes témájú portálok kizárása” opciót. Azokat a honlapokat is zárd ki, melyek túl kicsik vagy túl drágák (erre is vannak szűrők).

Nem lehet megjósolni, hogy hány ember fogja látni a cikkedet (kivéve persze, ha garantált forgalommal vásárolod meg a fizetett megjelenést). Sok adat érhető el viszont, melyek segítségével elkerülheted a rossz döntéseket. Íme négy lépés a sikerhez:

  1. Olyan site-okat válassz, melyeknek a technikai és tartalmi értékelése magas. Ez általában a bizonyíték arra, hogy ezekre a honlapokra odafigyelnek és frissítik őket. Az új cikkek nagy olvasottságához felhasználókra van szükség, akik viszont csak akkor mennek fel egy főoldalra, ha látják, hogy az gyakran frissül. Sok, viszonylag alacsony olvasottságú honlapnak van jó általános statisztikája, amelyeken az új tartalmak olvasottsága viszonylag alacsony, pusztán a jó pozicionálás miatt.
  2. Olyan honlapot válassz, mely lehetővé teszi a forgalom mérését, főként ha elérhetők az általános statisztikák (ezt a csillagok mutatják a WhitePress rendszerében). Ezáltal megfogalmazhatsz bizonyos elvárásokat és előrejelzéseket az olvasottságot illetően. Emlékezz viszont arra, hogy sok múlik az általad választott témán, a főképen és még néhány más tényezőn is.
  3. Válassz korrekt ajánlatot! A jó portálok többségének nagyon sokféle ajánlata van. Egyesek promótálják a fizetett tartalmakat a közösségi csatornáikon, mások a főoldalon. Ha fontos számodra a cikked népszerűsége, jó, ha többet fizetsz és olyan ajánlatot választasz, ami promóciót is tartalmaz. Mindig olvasd el figyelmesen az ajánlatokat.
  4. Még egyszer nézd át figyelmesen a site-ot. Kérdezd meg magadtól: “Ez valóban jó hely a tartalmam számára?”

'Nagy presztízsű megjelenést szeretnék, amit sok ember fog látni'

A cikked megjelenési helyének keresése során a döntésedet alapozhatod az árra (sajnos ezek az oldalak drágábbak) és a tartalmi értékelésre. Mint mindig, érdemes a haladó keresési beállításokat használnod a platformon.

Ha találtál egy site-ot, akkor azt kell eldöntened, hogy melyik ajánlatát választod. Alább mutatunk néhányat a legnépszerűbb lakberendezési honlapok ajánlatai közül.

Mint láthatod, számos különböző opció érhető el, melyek az árak tekintetében akár kétszeres különbséget is mutathatnak! Ennek megvan az oka. Az első ajánlat egy olyan publikálóé, melynek az olvasottsága szimbolikus, míg az “Olvass tovább” gombra kattintva már részletesebbb leírás igazít el:

A cikket 7 napig kiemelik a főoldalon
A cikket 30 napig kiemelik a főoldalon
A cikket a Facebookon és a Twitteren is promótálják

 

Természetesen azt nem tudhatod, hogy a végső olvasottság hogyan alakul. A publikálónál vannak a Google Analytics kódok, így az olvasottsági előzményekhez nincs hozzáférésed. Ebben az esetben azért ennek ellenére úgy tűnik, hogy érdemes kockáztatni és a drágább opciót választani.

'Szeretném erősíteni a honlapomat a Google keresőjében'

A sikerhez van egy nagyon egyszerű receptünk. Olvasd el, amit írtunk a portálok kiválasztásával kapcsolatban, aminek az a célja, hogy nagy számban érhesd el a megfelelő olvasókat. Csak ne feledkezz meg a honlapodra mutató linkről. És kész is!

Az a jó link, amire az emberek kattintanak. Ne a SEO-ra gondolj, hanem az olvasókra.

 

Ha azonban szeretnél gyorsabban haladni, némi kockázatot vállalva, a következő hat tippet fogadd meg:

  1. Csak olyan portálokat vegyél figyelembe, amelyeknek a technikai és tartalmi értékelése magas. Főként a tartalmi a fontos.
  2. A Trust Flow alapján válogasd le őket.
  3. Egyáltalán nem rossz ötlet ugyanott több cikket is publikálni.
  4. Magas minőségű tartalmat publikálj, kerüld az EML-t és több oldalra linkelj, ne csak a sajátodra.
  5. Figyelj az általad kiválasztott honlap belső linkjeire is.
  6. Használd a “Vonzó ár” szűrőt.
Hozzászólások (0)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.

Személyes adatait a WhitePress Kft, 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11., Magyarország, 26768142-2-13 kezeli. A felhasználói fiók regisztrációja során megadott személyes adatai a kiválasztott szolgáltatás biztosítása érdekében szükségesek. A kiválasztott szolgáltatás feltételeinek elfogadásával Ön hozzájárul az elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül történő tájékoztatáshoz, mely a szolgáltatás megvalósításának állapotát, valamint a WhitePress Kft. platformján időközben megjelenő változtatásokat és új funkciókat hivatott közölni. A személyes adatok kezelésének alapja a a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja és 6. cikk (1) bekezdés f) pontja. Az adatok marketing célú feldolgozására adott engedély alapján a WhitePress Kft. időközönként telefonon (a hozzájárulástól függően) vagy e-mailben értesíti Önt a jövőbeli konferenciák, tréningek, rendezvények, valamint egyéb marketinginformációkkal kapcsolatosan. A személyes adatok ezzel kapcsolatos kezelésének alapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja. A személyes adatok kezeléséről bővebb információt az Adatvédelmi szabályzatunkban talál.

Olvass tovább
  • Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.

Személyes adatait a WhitePress Kft, 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11., Magyarország, 26768142-2-13 kezeli. A felhasználói fiók regisztrációja során megadott személyes adatai a kiválasztott szolgáltatás biztosítása érdekében szükségesek. A kiválasztott szolgáltatás feltételeinek elfogadásával Ön hozzájárul az elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül történő tájékoztatáshoz, mely a szolgáltatás megvalósításának állapotát, valamint a WhitePress Kft. platformján időközben megjelenő változtatásokat és új funkciókat hivatott közölni. A személyes adatok kezelésének alapja a a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja és 6. cikk (1) bekezdés f) pontja. Az adatok marketing célú feldolgozására adott engedély alapján a WhitePress Kft. időközönként telefonon (a hozzájárulástól függően) vagy e-mailben értesíti Önt a jövőbeli konferenciák, tréningek, rendezvények, valamint egyéb marketinginformációkkal kapcsolatosan. A személyes adatok ezzel kapcsolatos kezelésének alapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja. A személyes adatok kezeléséről bővebb információt az Adatvédelmi szabályzatunkban talál.

Olvass tovább
Kiemelt cikkek