Tudásbázis » Blog » Keresőmarketing

Mi a remarketing a Google Ads-ben (korábban Google Adwords)?

Frissítve: 2021-05-10  
(12 perc olvasás)
Google Ads Remarketing
Akármivel is kereskedj, a Google Ads rendszere hatékony abban, hogy emlékeztesse az embereket, akik már látták a termékeidet vagy szolgáltatásaidat az ajánlatodra. Ebben a posztban a Google Ads kampányokról, a hirdetések célzási lehetőségeiről és a hagyományos, valamint dinamikus remarketingről fogunk részletesen beszámolni.

Tartalomjegyzék

Hogyan működik a Google Ads?

A Google Ads (korábban Google AdWords volt a neve) egy online hirdetési rendszer termékek és szolgáltatások promóciójára. A Google Ads-ben a hirdető dönti el, hol jelenjenek meg a hirdetései, mennyit fizetne ezért és a beállításokat a kampány folyamán is megváltoztathatja.

Mi a Google Ads kampány?

A hirdetés első lépése egy kampány elkészítése. A kampány egy hirdetési csoport összessége, ahol a hirdetéseknek ugyanolyan preferenciái vannak, például közös a budget-jük. Több aktív kampányod is lehet a Google Ads fiókodban. Azonban egy kampánynak legalább egy hirdetési csoporttal és azokon belül is legalább egy hirdetéssel kell rendelkezniük.

Elkezdheted a kampányok létrehozását egy hirdetési cél meghatározásával is, mint amilyenek a következők:

  • sales – online, appon belül, telefonon vagy boltban,
  • potenciális vásárlók - ügyfélszerzés vagy felhasználói tevékenységek,
  • honlapforgalom – releváns emberek honlapra történő látogatása,
  • egy adott brand termékének megvásárlásának fontolgatása - arra ösztönöz, hogy megismerjék az ajánlatot,
  • brandismertség és elérés - széles közönség elérése,
  • app promóció - appletöltések és felhasználói aktivitások növelése,
  • helyi, fizikai bolt meglátogatása és speciális ajánlatok.


 

Hogyan kell elindítani egy Google Ads hirdetést?

Menj a Kampányok menüpontra a Google Ads fiókod oldalpaneljén belül, kattints a + jelre és hozz létre egy újat. Az első fázis a kampány kialakítása (kampánybeállítások). Kezdd azzal, hogy kiválasztod a célt és azt követően a kampánytípust - a céltól függően többféle lehetőség közül választhatsz (ezek alább olvashatók).

A következő lépés annak a módszernek a meghatározása, amely közelebb hoz minket a célunk teljesüléséhez, például az értékesítés cél kiválasztásával és a keresési hálózatra irányításával ezek a következők lehetnek: webhelylátogatás, telefonhívások, bolti látogatások, alkalmazásletöltések.

Ezt követően menj tovább a Kampánybeállításokhoz, ahol elnevezheted a kampányt, kiválaszthatod a hálózatot (pl. keresési hálózat) és más beállításokat, mint például a kampány kezdő és végdátumát, a URL-eket, valamint a dinamikus keresési hirdetések beállításait.



Ha továbbmész a közönségcélzásra, ott dönthetsz a helyekről, a nyelvekről és a közönségről.




 

A következő lépés a költségkeret kiválasztása, azaz meghatározhatod, hogy mennyi pénzt szeretnél hirdetésre költeni naponta, valamint az ajánlattételi stratégiát is arra vonatkozóan, hogy milyen kattintásonkénti (CPC - Cost Per Click) vagy aktivitásonkénti költséget (CPA - Cost Per Action) szeretnél érvényesíteni.

Meghatározhatod a hirdetések megjelenésének időzítését is - a hét egyes napjainak, óráinak kiválasztásával, hogy nagyobb átkattintási arányt érhess el.

A második lépés a hirdetési csoport konfigurálása. Ez a lépés attól függően változik, hogy milyen kampányt választottál.

A harmadik lépés a hirdetési formátum beállítása, amit szintén meghatároz, hogy milyen kampánytípust határoztál meg az elején. Alább láthatod, hogy néz ki egy szöveges hirdetés.

Kész! Ahogy elkészítetted a kampányodat, látni fogsz egy összefoglalást, benne a hirdetési csoportok, hirdetések számával és olyan adatokkal, melyek az árazási stratégiára és a kampány költségkeretére vonatkoznak.

Google Ads remarketing - hogyan működik?

Mi a Google Ads remarketing? Ez egy olyan funkció, mely lehetővé teszi kampányok létrehozását, amely olyan emberekre irányul, akiknek az aktivitása arra utal, hogy már ismerik a céget és az ajánlatot.

A Google Ads remarketing lehetővé teszi, hogy olyan felhasználókat célozz meg, akik már kapcsolatba kerültek a márkáddal valamilyen felületen, például egy honlapon vagy alkalmazásban. Miután a felhasználó elhagyja az oldalt, a hirdetést látni fogja, ha más honlapokat böngész a hirdetési hálózatban, vagy a Google keresőjét használja. Ezáltal a Google remarketing megoldása meghosszabbítja a vásárlási útvonalat és lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy gyorsan visszatérjenek arra a helyre, amit korábban elhagytak.

A standard remarketinghez képest a Google Ads kampányok között vannak még:

  • Dinamikus remarketing - a felhasználó látni fog egy terméket vagy szolgáltatást, miután elhagyta a honlapot vagy appot, a hirdetési hálózat más oldalain.
  • Remarketing listák keresési hirdetésekhez (RLSA) - a hirdetés eléri az embereket, akik használták a honlapodat, de elnavigáltak róla, viszont még használják a Google keresőjét.
  • Videó remarketing - a hirdetés azokat az embereket célozza meg, akik megnéztek egy videót vagy reagáltak rá, kapcsolatba léptek valamilyen formában a csatornával és még a Youtube-on vannak, illetve olyan oldalon, ahol a hirdetési hálózat működik.
  • Vásárlói lista remarketing - azoknak jelenik meg a hirdetésed a Google egyes szolgáltatásaiban, akik már vásároltak nálad

A dinamikus remarketing (és a standard remarketing) használata akkortól válik lehetségessé, ha beállítottál egy közönségforrást a honlapodon vagy appodban. Ezt úgy tudod megtenni, ha hozzáadsz egy Google Ads tag-et a honlapodhoz. Ez a kódrészlet továbbítja az információkat a felhasználóidról és viselkedésükről a Google Ads-nek, mint például hogy megnéztek egy terméket vagy betették a kosárba. A globális honlap tag vagy címke lehetővé teszi, hogy remarketing listákba tehesd a honlap felhasználóit.

Ilyen automatikus remarketing listára példa a Minden felhasználó lista. Ebben benne vannak a felhasználók adatai, és a konverziós követőkóddal tudod begyűjteni őket. A Google Ads panelben megtalálhatod azoknak a webshopoknak a listáját is, amelyek információkat gyűjtenek arról, ha a felhasználók megnézik a termékoldalakat vagy elhagyják a kosarat. Ezeken az automatikusan generált listákon felül még azt teheted és javasoljuk is, hogy saját magad hozol létre ilyeneket.


 

Hogyan indítsak remarketing kampányt a Google Adsben?

Amint a remarketing listánk elegendő felhasználót gyűjtött, elkezdhetjük őket megcélozni hirdetésekkel. A remarketing kampányokat majdnem ugyanúgy kell elindítani, mint a hagyományos kampányt. Az a különbség, hogy a hirdetési célzást egy bizonyos közönségre kell irányítanod. Hogyan? Az új kampány indításakor vagy azt követően tudod megtenni.

Az első esetben, amikor elkészíted a hirdetési csoportot, keresd meg ezt a szekciót: Emberek, akiket el szeretne elérni, majd nyisd meg a Közönségeket, utána klikkelj a Böngészésre, Hogyan léptek interakcióba a vállalkozásoddal, majd a honlaplátogatókra, ezután válaszd ki a listát, ami érdekelne. Bármennyi listát hozzáadhatsz a hirdetési csoporthoz.


 

A már korábban létrehozott kampányhoz úgy tudsz remarketing listát hozzáadni, hogy rákattintasz az Eszközök menüpontra, ott a Megosztott könyvtár szekcióra, és ott kiválasztod a Közönségkezelőt. Ezt követően válaszd ki a közönséglistát, amit hozzá szeretnél adni, és kattints a Hozzáadásra, majd a hirdetési csoportokra. itt válaszd ki a kampányt és add hozzá a listát a hirdetési csoporthoz. A Tovább gombra kattintva állítsd be a közönségcélzást a hirdetési csoportban és klikkelj a Közönség hozzáadására.

Érdemes megemlíteni a gyakoriságkorlátot (capping), vagyis a felhasználónkénti megjelenés felső értékét. Ha ezt nem állítod be, akkor egy hirdetés egy potenciális vásárlónak olyan gyakran jelenhet meg, hogy éppen az ellenkező hatást éri el, mint amit szerettél volna. Ennek a beállításához menj a remarketing kampányok beállításához és nyisd meg a Gyakoriság beállítását. Ott válaszd ki a Preferenciák beállítását, ahol meg tudod határozni, hogy hányszor jelenjenek meg a hirdetéseid. Miután ez megtörtént, mentsd el.

Remarketing kampányok futtatása során jó, ha kizárod azokat az embereket, akiknél már megtörtént a konverzió, azaz már vásároltak. Ez egy jó gyakorlat olyan iparágakban, ahol elképzelhető, hogy egy felhasználó másodjára már nem fog vásárolni. Ehhez szükség lesz azoknak a listájára, akik vásároltak és ki kell őket zárni a kampányból a Kizárások menüpontban.


 

Google Ads dinamikus remarketing - a remarketing speciális formája

A felhasználó meglátogatja a honlapodat, böngész rajta, kiválaszt termékeket, elolvassa a leírásokat, talán még termékeket is tesz a kosárba, aztán… elhagyja a honlapot, de még mindig online marad. Talán vásárolni szeretett volna valamit, de valami elterelte a figyelmét, vagy úgy döntött, hogy még gondolkozik. Számos okból történhet ez.

Fenntarthatjuk a figyelmét és érdeklődését a termékek iránt. Ezt természetesen a Google Ads dinamikus remarketing megoldásán keresztül teheted meg. Amíg a felhasználó más oldalakon böngész, azok a termékek, amiket megnézett vagy a kosárba tett, követni kezdik. Emiatt olyan hatékony ez a megoldás - mert a potenciális vásárlót meggyőzi, hogy mégis vásároljon.

A dinamikus remarketinget a hirdetési hálózatba és az alkalmazások promóciójára tervezték. A hirdetési hálózaton belül használd az Értékesítés célt és választ ki a Standard hirdetési hálózat kampányt.
 

A reszponzív vizuális hirdetések az adott hirdetési helyhez igazítják a megjelenésüket, formátumukat és méretüket. A rendszer automatikusan hozza létre a hirdetést az általad megadott adatok alapján. A termékadatlap információit is használja, mint amilyen például a terméknév, ár vagy kép.

Fontos, hogy ne felejtsd el beállítani a remarketing listán szereplő felhasználókra történő célzást. A fentiekben ennek a módját már felvázoltuk neked.

Kinek érdemes remarketinget használnia?

A Google Ads remarketingnek köszönhetően el tudod érni a honlapod vagy alkalmazásod felhasználóit, hogy értékesíthess vagy márkaismertséget építs. A hirdetés akkor jelenik meg, amikor a felhasználó várhatóan aktivizálódik az ajánlatodat látva és ami még fontosabb, hogy a hirdetés pontosan a korábbi tevékenységre reagál. A remarketing további előnye, hogy automatikus az ár, az elérés és a célzás meghatározása a teljes Google hirdetési hálózaton és automatikusan használja a hirdetésgalériát.

A remarketing használata bárki számára megtérülhet, akinek honlapja van és azon szerente eladni. Tehát jól működik e-kereskedelemben, tréningek értékesítésében, a szállodaiparban, az ingatlanpiacon, vagy helyi ajánlatokat kínáló vállalkozásoknak. A cégek, melyeknek még nincsenek vásárlói, a dinamikus vásárlószerzést tudják kihasználni. Ez az opció akkor is hasznos, ha olyan célcsoportot szeretnél elérni, akik nem szerepelnek a vásárlóid között. A Google Ads demográfiai adatokat használ arra, hogy a felhasználók céljait összekösse termékekkel.

A Google Ads dinamikus remarketing azokra az emberekre fókuszál, akik már ismerik a céget és szolgáltatásait. A cél itt az, hogy a felhasználó fejezze be, amit elkezdett, ezért a hirdetések egyes termékekhez kapcsolódnak. A Google választja ki a termékek és szolgáltatások adatait, melyek majd az adott felhasználóhoz illeszkednek.

Egy kampányon belül akkora összeget használhatsz fel, amekkorát épp szeretnél vagy tudsz rá költeni. A budget lehet napi vagy megosztott (azonos célú kampányok között). Az ajánlattételi stratégia a kampány és a hirdetési cél függvénye. Nem csak a kampánytípus, de olyan egyéb tényezők is befolyásolják, mint a célcsoport, a piaci verseny vagy a szezonalitás. Érdemes többféle stratégiát kipróbálni, hogy megtudd, melyik hozza egy adott kampányban a legjobb eredményeket.

Összegzés

A remarketinggel nem csupán vissza tudod fordítani a vásárlót a vásárlási folyamatban, hanem más termékek iránt is felkeltheted az érdeklődését. A korábban Adwordsnek, ma már Google Ads-nek hívott rendszer összekapcsolja az időt, a terméket és a vásárlót. Egy adott termék a megfelelő ember előtt jelenik meg a megfelelő időben, ezáltal növelve a konverzió esélyét.

Szerző: Michał Mokrzycki

Online Marketing Specialista

www.ideoforce.pl

Az előző munkáját megunva úgy döntött, hogy beleveti magát az online marketingbe és nem bánta meg. Jelenleg az egyik legnagyobb lengyel e-marketing ügynökségnél dolgozik. Szenvedélyes kampánymenedzser a Google Ads, Facebook Ads és a LinkedIn Ads felületein. Foci-, tánc-, és rántotta rajongó.
Hozzászólások (0)
A WhitePress® csapata fenntartja magának a jogot, hogy eltávolítsa azokat a hozzászólásokat, amelyek nem felelnek meg a hozzászólások közzétételének feltételeinek, vagy amelyek sértik a törvényt és a jó modort.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Tudj meg többet
Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.

Kiemelt cikkek