A keresőoptimalizált tartalom alapjai

Frissítve: 2020-10-05
Annak, aki jelenleg boldogulni akar a piacon, legyen szó akár szolgáltatás-, akár termékértékesítésről, meg kell jelennie az interneten. Ez tulajdonképpen annyira alapvető, hogy szinte már közhelynek mondható, ugyanakkor ez a megjelenés sajnos az esetek túlnyomó többségében nem mutat túl egy egyszerű, leíró szövegen.
Publikálj cikkeket ma
Regisztrálj ingyenesen!

Tartalomjegyzék

Bármilyen hasznos is egy termék, vagy szolgáltatás, kizárólag egy bemutató szöveggel, még ha az tartalmilag jól meg is van fogalmazva, nem fogja tudni beteljesíteni a rendeltetését, vagyis nem jut el a célközönséghez. Csak a szöveg ugyanis nem működik keresőoptimalizálás nélkül, ahogy ez utóbbi sem működik releváns tartalom nélkül. Amennyiben szeretnéd önállóan elkészíteni a saját keresőoptimalizált tartalmaidat úgy, hogy azok célba is érjenek, cikkünkkel érdemi támogatást nyújtunk neked ebben.

Mi történik a tartalom megírása előtt?

Onnan indulunk, hogy már tudod, kinek akarsz írni, mit, és miért, de a hogyan – ahogy arra a bevezetőben is utaltunk – nem merülhet ki abban, hogy egész egyszerűen leírod azt, amit adott témában fontosnak gondolsz. Az ugyanis a legjobb esetben is mindössze egy jól hangzó, tartalmas szöveg, de nem keresőoptimalizált tartalom. Ez utóbbira fel kell készülnöd, mégpedig a következőképpen.

Kulcsszókutatás

Minden bejegyzésednek rendelkeznie kell kulcsszavakkal, vagyis olyan szavakkal, amelyekre egy bizonyos téma kapcsán rákeresnek azok az emberek, akik a célcsoportodba tartoznak. Emellett minden kulcsszó mögött kell, hogy álljon érdemi tartalom. A kulcsszókutatást nem spórolhatod meg, ugyanakkor a kiválasztott kulcsszavak is csak akkor tudnak tényleges forgalmat generálni, ha van az adott kulcsszóra, kulcsszó-csoportra fókuszáló tartalommal feltöltött oldalad. A lekutatott kulcsszavakra alapozva tehát hasznos, érdekes, olvasmányos tartalmakat kell létrehoznod.

A kulcsszavak aránya

A kulcsszavak aránya, vagyis a kulcsszó sűrűség a szöveg hosszúságából adódik. Ha nem tudod megállapítani a pontos arányt, válassz egy olyan modult - Wordpress esetében például a Yoast SEO remekül használható – ami automatikusan figyeli a létrehozott tartalmat és egy checklist segítségével jelzi a számodra, hogy milyen SEO lépéseket kell még megtenned ahhoz, hogy a tartalmad valóban keresőoptimalizált legyen. Ez például azért is fontos, hogy ne halmozd a szövegben túlzottan a kulcsszavakat, mivel 3% feletti érték esetén már megbüntethet a Google. Amikor kulcsszavakat használsz érdemes arra törekedni, hogy toldalékok, ragok nélkül illeszd be azokat.

Milyen eszközök állnak a rendelkezésedre a kulcsszókutatáshoz?

A kulcsszókutatásban ingyenes, illetve fizetős szoftverekre egyaránt támaszkodhatsz. Ilyenek például:

A Google Kulcsszótervezőt el tudod érni a céges g-maileddel, azonban kizárólag szakértői módban. A többi szoftverhez létezik ugyan free trial mód, de ahogy az lenni szokott, természetesen a valódi mélységeiket csak előfizetés esetén ismerjük meg, és nemcsak a kulcsszókutatásban, de a backlink elemzésben, a konkurencia feltérképezésében, valamint a saját oldalad SEO hibáinak felderítésében és kijavításában egyaránt.

Hogyan segít neked a Google a kulcsszókutatásban?

Kulcsszókutatás során érdemes az egyszeri ember fejével gondolkodni. Ebben lesz segítségedre a Google, hiszen azzal a „rossz” szokásával, hogy még le sem írtad a teljes szót, ő már találgatja, hogy mit akartál írni, megmutatja számodra, hogy pontosan milyen szavakat és hogyan használnak az emberek a kereséseik során. Ezenkívül a témáid meghatározásához is segítségül hívhatod, hiszen a lekutatott kulcsszavakkal és a Google segítségével tematizálhatod, fókuszálhatod a mondanivalódat, például iparági trendekre, kutatási tanulmányokra, szakértői véleményekre támaszkodva. Ezzel pedig el is érkeztünk a forráskutatáshoz, ami bár nem szigorúan vett SEO elem, azonban egyetlen értékes és hasznos tartalom sem nélkülözheti. A jó tartalom ugyanis egyedi.

A keresőoptimalizált tartalom felépítése

Tehát, már tudod, hogy kinek, mit, illetve miért írsz, felkutattad a kulcsszavaidat és a forrásoknak is utánanéztél. A következő lépés a hogyan.

A keresőoptimalizált tartalom szerkezetileg kötelező tartalmi SEO-elemekkel ellátott szöveg. Meglétük nemcsak az olvasóid számára értékesek és hasznosak, hanem neked is, hiszen ezek segítségével előkelőbb helyezést ér el a bejegyzésed a keresőben.

A hatékony cím

Az oldal címe (<title>) ugyanolyan fontos a keresőmotorok és a webhely látogatói számára.

  • Megjelenik a böngésző lapján,
  • az oldal könyvjelzővel történő megjelölésekor mentésre kerül, és
  • megjelenik a keresési eredmények között.

A keresők a címeket is vizsgálják az oldal tárgyának meghatározásához. Éppen ezért fontos, hogy hatékony címeket hozz létre:

  • Helyezd a kiemelt kulcsszót a cím elejére. A keresőmotor felveszi rangsorolásra, és megjeleníti a találatok között.
  • Használd a márkanevet a címben. Ez növeli annak a valószínűségét, hogy a látogatóid idővel felismerik a márkádat.
  • A címet cselekvésre ösztönző mondatként határozd meg, ami meggyőző erővel bír, vagy olyan leíró jellegű mondatként, ami röviden, de pontosan határozza meg a szöveg tartalmát.
  • A rövid mindig jobb. A cím ne legyen hosszabb 65-75 karakternél (nagyjából 10-15 szó). A legtöbb keresőmotor a fent megadott karakterszámnál hosszabb címeket megcsonkítja.

A lead

A lead rövid és frappáns bevezetője a témádnak. SEO szempontból hangsúlyos tulajdonsága, hogy tartalmaznia kell a kiemelt kulcsszót legalább egyszer.

A szavak száma

Az arany középút megtalálása nem bonyolult feladat. Jellemzően mobileszközről olvasnak az emberek és korlátozott időt tudnak olvasásra fordítani, ezért mellőzik a hosszú bejegyzéseket.

  • SEO szempontból a 300 szónál rövidebb cikk nem cikk, tehát törekedj minimum ennyit írni.
  • A legoptimálisabb a 600-800 szó, ennél hosszabbat akkor írj, ha szakértői státuszt akarsz felépíteni.
  • Ez utóbbi esetben akár az 1000 - 2000 szót is meghaladhatja a cikk, de arra nagyon ügyelj, hogy a tartalom mindig legyen olyan minőségű, amit megéri az olvasónak elolvasni. Ellenkező esetben magas visszafordulási arányra számíthatsz, ami bizony nem tesz jót a statisztikádnak és ezzel együtt a bevételednek sem.

Kiemelt címsorok

A kiemelt címsorok az oldal tartalmának egyes részeit emelik ki, választják el egymástól. SEO szempontból a kiemelés nem a hagyományos, félkövérrel szedett sort jelenti. A kiemelt címsorokhoz megfelelő html tag-eket kell rendelned, ami jelzi az adott címsor, mint SEO elem rangsorát és funkcióját a szövegben.

Amennyiben nem akarsz minden egyes postnál külön-külön a kiemelt címsorok egymás közti és a törzsszöveghez mért viszonyának manuális megadásával, vagy a bejegyzés forráskódjával bíbelődni, akkor a weboldalad alapsablonjában beállíthatod, hogy milyen betűtípust és milyen betűnagyságot rendeljen a kiemelt címsorokhoz és a törzsszöveghez. Ekkor a szövegszerkesztőben egyszerűen ki tudod majd választani, hogy éppen melyik címsort szeretnéd használni.

Címsor1 (<h1>)

  • A tartalmad legfontosabb eleme.
  • Minden bejegyzésnél fel kell használnod, ugyanakkor csak és kizárólag egyetlen egy h1 elemet tartalmazhat egy adott tartalom. Ha tehát bejegyzést írsz, a posztod címe automatikusan h1, ezért a bejegyzésben már ne használj több h1 címsort.
  • Tartalmaznia kell a legfontosabb kulcsszavadat, ami köré a tartalmat felépíted.

Címsor2 (<h2>)

  • A tartalmad h2 elemeit az alcímekhez használd, elválasztva egymástól a szöveg témáit.
  • Legalább egyet ebből is tartalmaznia kell a szövegnek.
  • A h2 címsoroknál szintén jó, ha tartalmaznak kulcsszavakat, de ez nem kötelező.

Címsor3 (<h3>)

  • Hasonló szerepe van a szövegben, mint a h2 címsornak, ám annál alacsonyabb rendű.
  • Mennyiségileg nincs megkötés, de - mivel esztétikai funkcióval is bíró címsorról van szó -, a tartalom tagolásában, átláthatóságában játszott szerepe sem alá, sem túl nem becsülendő.

Az olvasóbarát URL

Az oldalak, bejegyzések URL-jei (webcímei) szintén fontosak, és több helyen is megjelennek:

  • A keresési eredményoldalakon a cím és a leírás között,
  • a böngésző URL-sávjában, továbbá
  • amikor valaki hivatkozik a weboldaladra, vagy bejegyzésedre.

Egy jó URL önmagában is beszédes, tartalmazza a márkát, a fő kulcsszavadat, a weboldal struktúráját, ezzel pedig felvillantja az olvasó számára, hogy értékes és hasznos tartalmat fog kapni, amikor rákattint. A jó URL fontos tulajdonsága, hogy rövid, nem tartalmaz ékezetes betűt, különleges karaktereket és számokat, valamint alulvonást.

Belső és külső linkek használata

Az adott témához illő egyéb, általad írt tartalmakat illeszd a szövegbe belső linkkel - ne az adott poszt kulcsszavára – lehetőség szerint egy olyan szóra, ami a behivatkozott téma egyik kulcsszava. Ezzel az egyszerű tartalmi elemmel vezetheted az olvasódat anélkül, hogy az számára zavaróvá válna.

Külső linkek meglétét is figyelik a keresőbotok, ezért cikkenként legalább egy olyan külső linket hivatkozz be, ami a témáddal releváns oldalra vezet.

Vizuális elemek használata a tartalomban

Szinte elképzelhetetlen, hogy volt idő, amikor egyáltalán nem használtak sem képet, sem videót a bejegyzésekben. A vizuális elemek ma már nemcsak esztétikai funkciót töltenek be, de tartalmi SEO elemek is egyben. Rendelkeznek ugyanis olyan meta adatokkal, amelyek megadásával jelentős léptékű haladást érhetünk el a bejegyzés keresőoptimalizálása során.

A tartalom meta szintű optimalizálására bővebben is kitérünk a következő cikkünkben.

  • Szerző: Tóth-Czere Péter

    Tartalommarketing és SEO szakértő

    www.thecoffeebreak.hu

    Tartalommarketing és SEO szakértő, a CoffeeBreak Consulting digitális marketing ügynökség és szakmai blog alapítója, ahol a marketing stratégiák kialakítása és megvalósítása mellett business és productivity tréningeket is tart. Elsődleges szakterületei a tartalommarketing, keresőoptimalizálás, közösségi média management és a growth hacking. Számos ügyfele volt hazai és nemzetközi közép- és nagyvállalati szegmensekből, kiemelten foglalkozik eCommerce oldalak tervezésével, illetve teljes körű marketingjükkel. Szabadidejében pedig a KV Szünet Podcast adásait bővíti.

Hozzászólások (2)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvass tovább
  • Péter

    Szia Balázs!
    Alapvetően a tartalmat oldalanként a látható tartalmakra elég, ha koncentrálsz. A meta adatok, vagy az url az már plusz tartalom és máshogy számít.
    A 3%-ot is lehet azért úgy kezelni, hogy ha elolvasol egy tartalmat, akkor ha sikít róla, hogy mi a kulcsszó, akkor sok volt. Ha nem, de van egy határozott üzenete egy témában, akkor pont jó. :)
    Üdv,
    Péter

    2021-03-09, 00:00
  • Balázs

    Tisztelt WhitePress!

    Zöldfülű vagyok a témában és olyan kérdésem merült fel, miszerint:
    Említik, hogy 3% feletti érték kulcsszó esetén már megbüntethet a Google. Ez magára csak a szöveges tartalomra vonatkozik, vagy együttesen, ami Globális Meta használatra is, ami ugye benne van a honlapomban? Értem itt a Meta tagnevet, Meta leírást, aztán ugye a Főoldali SEO leírást és akkor még a weboldal URL-jében is benne van egy "kulcsszó"?

    2021-03-08, 09:51
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont). Az űrlap elküldésével Ön kijelenti, hogy elolvasta az Adatvédelmi szabályzatot.

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvasd el az egészet
Kiemelt cikkek