Tudásbázis » Blog » Tartalommarketing

SEO-biztos örökzöld tartalmak a tartalommarketingben – mit, miért és hogyan?

Frissítve: 2021-04-30  
(7 perc olvasás)
Tartalomgyártás során az egyik legfontosabb alapvetés, hogy ne a Google-nek írj tartalmat. Azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az algoritmusokat, amelyek szupertitkos szempontok alapján rangsorolják az oldaladon megjelenő tartalmakat. És végső soron a weboldaladat is ennek alapján hozza helyzetbe vagy űzi a pálya szélére az online játszótér mindenható ura: az algoritmus. Szerencsére vannak olyan örökzöld tartalomtípusok, amelyekkel akár éveken át a lista tetején maradhatsz.

Tartalomjegyzék

Első látásra-hallásra kicsit furcsának tűnhet az evergreen, azaz az örökzöld tartalom, úgyhogy bemelegítésként nézzük meg, mit is takar ez a fogalom.[1] Tartalommarketinges berkekben azokat a kontenteket tekintjük örökzöldnek, amelyek az olvasó számára:

  • releváns témában készültek,
  • értékes és hasznos információkat talál bennük,
  • valamilyen problémáját oldja meg,
  • minőséget képviselnek.

További nagyon fontos kitétel még az is, hogy az adott kontent technikai és on-site keresőoptimalizálása is rendben van. Vagyis akár a Google, akár a Facebook vagy az Instagram algoritmusát nézzük – attól függően, hogy hova készült az adott tartalom – hosszú távon is a lista első felébe fogja rangsorolni a kontentet.

Milyen keresőbarát örökzöld tartalmakat ismerünk?

Ezt a kérdést 2 oldalról is megközelíthetjük. Ott van egyfelől a tartalom típusa, hiszen ez lehet gyakorlatilag bármi:

  • blogposzt,
  • corner stone tartalom,
  • checklist,
  • infografika,
  • videó,
  • esettanulmány.

Nem kell feltétlen írott anyagnak lennie, hiszen egy videó vagy egy informatív és időtálló infografika is lehet úgy keresőoptimalizálva, hogy az még évekkel később is értéket adjon a nézőnek, látogatónak.

Persze ahhoz, hogy ez a tartalom valóban időtállóan releváns legyen, nem mindegy a téma jellege sem. Több mint valószínű, hogy az adott pillanatban breaking news típusú hírekből nem lesz időtálló tartalom, hiszen minden bombaként robbanó hírnek megvan a maga életciklusa.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a breaking news típusú hírek inkább rövid távon terelhetik a felületeidre az organikus forgalmat, főleg akkor, ha még a newsjacking technikát is alkalmazod mellé. Mindazonáltal ezek csak rövid ideig képesek fenntartani az érdeklődést, ezért más jellegű témákkal kell örökzöld tartalmakat készítened.

Milyen jellegű témákból készíthetsz örökzöld tartalmakat?

  • how to cikkek, pl.: Hogyan válassz fürdőkádat?
  • termékösszehasonlítás, pl.: Az oroszlánlábas kád vagy a hagyományos a jobb?
  • előnyök és hátrányok, pl.: A zuhanykabin előnyei és hátrányai – tanulj belőlük te is!
  • sikertörténet, pl.: Így telepítettünk kádat a világ legkisebb fürdőszobájába,
  • kudarc, pl.: Ezért nem jó ötlet, ha saját kezűleg újítod fel a kádadat!
  • könyvajánló, pl.: Kiveséztük a Kis kádkalauz című könyvet – olvasd el te is!
  • storytelling, pl.: Elmesélem, miért foglalkozom kádakkal
  • definíciók és magyarázatuk, pl.: Ezekkel a kifejezésekkel fogsz találkozni, ha bemész egy fürdőszoba boltba!
  • checklist, pl.: 17 pontos csekklista, ha te akarod beszerelni a kádadat
  • videó, pl.: Megmutatom, hogyan alakítsd ki a süllyesztett zuhanykabint
  • infografika, pl.: Így mérd le lépésről lépésre, mekkora kád fér be a fürdőszobádba!

Ahogy a fenti felsorolásokból is látszik, az örökzöld tartalmak java része nem az újdonság erejével ható történések, sokkal inkább örökérvényű, általánosabb mégis informatív jellegű leírások.

Amelyek egyébként egyértelműen lefedik az adott témakörben indított keresések nagy részét, így hosszú távon is relevánsak lesznek a célközönséged számára. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy bármiből lehet örökzöld tartalom, ami nem breaking news, vagy ünnephez, esetleg eseményhez köthető tartalom.

5 érv, amiért az örökzöld tartalom a piacod királyává tesz

Természetesen felmerülhet benned a kérdés, hogy mégis miért éri meg időt és energiát szentelni az örökzöld tartalmak gyártására. A kérdésre a Digital Marketing Institute szakértőinek[2] van 5 igazán jó válasza.

Az örökzöld kontentek:

  • a piacod vezetőjeként pozícionálják a branded,
  • javítják a keresőmotoros rangsorolásodat,
  • folyamatosan forgalmat generálnak az oldaladra,
  • kapcsolatot tartanak a közönségeddel a közösségi médiában,
  • növeli a sales funneled hatékonyságát.

Találj rá a saját örökzöld tartalmaidra: ezekre az eszközökre lesz szükséged hozzá

A jó örökzöld tartalom a tartalommarketing stratégiád része kell, hogy legyen, de akkor válik igazán erős eszközzé a kezedben, ha megkapja a szükséges SEO támogatást, hiszen a legmaradandóbb örökzöld tartalom sem ér sokat, ha nem kapcsolódik a vállalkozásodhoz vagy a célközönségedhez. [3]

Hogy ezt a hibát elkerüld, első lépésben nem árt elvégezni egy kulcsszókutatást valamelyik rendelkezésedre álló kulcsszókutatási eszközzel. A kulcsszókutatás lesz az első mankód, hiszen ez fogja megmutatni, milyen témák iránt érdeklődnek a leginkább a leendő olvasóid.

Ahhoz, hogy te is megírhasd-elkészíthesd azokat az örökzöld tartalmakat, amelyek még 3-4 év múlva is hozni fogják az organikus forgalmat, ismerned kell a célközönségedet. És persze azt is, hogy mikre keresnek rá a leggyakrabban, mert az evergreen kontentekkel az a cél, hogy egyértelműen kiszolgáljuk a keresési szándékot.

A kulcsszókutatást követően szükséged lesz egy trendelemzésre is, hiszen a kulcsszólistáról ki kell zárni azokat a témákat, amelyek iránt láthatóan csak az év egy-egy időszakában, szezonálisan nő meg az érdeklődés. Ehhez nyugodtan vedd igénybe a Google Trends segítségét.

Használd fel a korábbi tartalmaidat is

Ha nem most kezdted a blogolást vagy tartalomgyártást, akkor biztosan vannak már régebbi tartalmaid is. Szerencsére ezeket a régi írásokat sem kell elvetned, mert akár tartalomterjesztés, akár a tartalommutáció során is újra felhasználhatod őket.[4]

Ha abban a szerencsés esetben, hogy találsz olyan örökzöld tématípusokat, amikben korábban már publikáltál például egy blogposztot, vizsgáld felül az írást friss szemmel. Nézd meg, hogy keresőoptimalizálás szempontjából rendben van-e a cikk, vagy egy algoritmusállóra kell pofozgatni. Ha szükséges, írd újra az elvégzett kutatás alapján, vagy ha nem volt elég hosszú – minimum 450-500 szó – akkor egészítsd ki az írást.

Akkor sincs minden veszve egyébként, ha az adott cikk egy hosszabb anyagod résztémáját taglalja, mert akár egybe is fűzheted a két cikket, így se a lényegi tartalom nem veszik el, se felesleges – és bizonyos esetekben akár káros – karakterek sem fogják rontani a weboldalad hatékonyságát.

Mielőtt búcsút vennénk, egy dolgot még hadd említsek meg. Ahogy a tartalommarketing egyéb szegmenseiben, úgy az örökzöld tartalmak készítésénél is fontos azok teljesítményének mérése. A Google Search Console, illetve a Google Analytics segítségével időről időre felülvizsgálhatod a tartalmaid teljesítményét, valamint a közönséged szokásait is. Ha pedig hőtérképekkel is megnézed, hogyan viselkednek az olvasók egy-egy evergreen tartalom olvasása közben, akkor nemcsak a tartalom relevanciájára, érdekességére kapsz hasznos információkat, hanem a felhasználói élményre is.


[1] kreativkontroll.hu; Benyó Dániel: Hogyan készíts „örökzöld” tartalmakat? - https://kreativkontroll.hu/szovegiras-otletek/hogyan-keszits-orokzold-tartalmakat/

[2] digitalmarketinginstitute.com; The Beginner’s Guide to Evergreen Content - https://digitalmarketinginstitute.com/blog/the-beginners-guide-to-evergreen-content

[3] wordstream.com; Meghan Marrs: What is Evergreen Content? A Guide to Long-Lasting Content That Boosts SEO - https://www.wordstream.com/blog/ws/2012/10/16/guide-to-evergreen-content-marketing

[4] kreativkontroll.hu; Benyó Dániel: Így használd fel a régi tartalmaid (5 gyakorlati tippel): https://kreativkontroll.hu/tartalommarketing/igy-hasznald-fel-ujra-regi-tartalmaid-5-gyakorlati-tippel/

Szerző: Kovács Noémi

kreativkontroll.hu

Magyarország egyik vezető tartalomfejlesztő és tartalommarketing ügynöksége, a Kreatív Kontroll senior copywritere. Otthonosan mozog a tartalommarketingben és minden olyan szövegben, ami ehhez a területhez kapcsolható. Számtalan blog, szakmai cikk, hírlevél-sorozat, weboldal szöveg és közösségi média poszt került ki a klaviatúrájából, amit később hazai közép- és nagyvállalatok hasznosítottak. Portfóliója legalább olyan változatos, mint a Kreatív Kontroll szolgáltatási palettája.
Hozzászólások (0)
A WhitePress® csapata fenntartja magának a jogot, hogy eltávolítsa azokat a hozzászólásokat, amelyek nem felelnek meg a hozzászólások közzétételének feltételeinek, vagy amelyek sértik a törvényt és a jó modort.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Tudj meg többet
Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.

Kiemelt cikkek