50 marketing és keresőoptimalizáló szakember

Frissítve: 2021-09-03
whitepress-szakertok
Megbízható SEO-szakértőt keresel? A marketing a hobbid? Esetleg inspirációt, szakmai mentort próbálsz találni? Szerencséd van: a legjobb helyen jársz! A WhitePressnél összeállítottuk a keresőoptimalizálással és marketinggel foglalkozó magyar szakemberek független listáját!
Publikálj cikkeket ma
Regisztrálj ingyenesen!

Ezzel szeretnénk segíteni partnereinknek, hisz többen jelezték felénk, hogy a tartalomgyártás mellett szükségük lenne átfogó marketingre, illetve SEO-ra is. Mivel mi nem nyújtunk ilyen szolgáltatást, az igényekre válaszul összeállítottunk egy 50+ hazai szakemberből álló szubjektív listát. Ebben igyekeztünk bemutatni a keresőoptimalizálás és marketing elismert szakembereit, de természetesen helyet adtunk a feltörekvő tehetségeknek is. Azaz röviden: egy helyen gyűjtöttük össze a profikat!

A gondosan válogatott névsorban mindenkiről találhattok egy rövid bemutatkozást, elérhető a vállalkozásuk honlapja, illetve a többségnél a LinkedIn-profil – így tesszük egyszerűbbé, gördülékenyebbé a kapcsolatfelvételt, a partneri viszony kiépítését, valamint a pályakezdők számára a mentorok felkutatását. Megéri kipróbálni!

 

Albrecht Marcell

Alapító, marketingvezető - Plus Creative Agency

Albrecht Marcell, a Plus Creative Agency egyik alapítója és marketing vezetője. Kommunikációs végzettséggel és közgazdasági diplomával is rendelkezik, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett meg. 2014-ben - mindössze 22 évesen – üzlettársával, Simon Zoltánnal megalapították a budapesti központú Plus Creative Agency-t, amely mára már egy 15 fős full service kreatív ügynökség. Az ügynökség nem csak marketing kampányok tervezésében, hanem grafikai és webfejlesztési szolgáltatásokban is ügyfelei rendelkezésére áll. A Plus Creative Agency több mint 70 aktív ügyféllel rendelkezik, köztük olyan brandekkel, mint a Profession.hu, a Huawei Magyarország, a Rakuten Viber és a KÜRT Zrt. Marcell, 2015-ben lett minősített Google Ads szakértő, majd nem sokra rá, a Plus Creative Agency hivatalos Google Partner ügynökség lett. Közel 8 éves ügynökségi munkája során közel 150 hazai KKV és nagyvállalat marketing folyamatain dolgozott már. A 2018-ban elindult Plus Marketing Academy keretein belül számos hazai vállalkozó számára tartott és tart a mai napig online marketinggel kapcsolatos oktatásokat, workshopokat.
 

Andrási Tamás

Ügyvezető, tulajdonos - Selector

Tamás a Selector Digitális Marketingügynökség ügyvezetője és büszke tulajdonosa. A legnagyobb elismerés számára az, amikor egy Ügyfél szívesen mesél barátainak, üzlettársainak arról, hogy mennyire szeret a Selector szakértői csapatával együtt dolgozni. Éppen ezért irányul a Selectornál kiemelkedő figyelem az ügyfélkapcsolatok ápolására a páratlan ügyfélélmény biztosításának érdekében, miközben a legújabb technológiák, módszerek és eszközök bevetésével a lehető legnagyobb értéket teremtik az Ügyfelek számára. A sokéves, széleskörű tapasztalattal rendelkező csapatnak hála az ügynökség a legkülönfélébb területeken tud segítséget nyújtani: a PPC kampány és social media menedzsmenttől kezdve az átfogó marketing stratégia megtervezésén át webfejlesztési, valamint SEO és UX feladatokkal is bátran kereshetik őket az érdeklődők.
 

Balog Botond

SEO szakértő - SEOKLIKK

 Botond a keresőoptimalizálással tíz éve egy középiskolai webes projekt kapcsán ismerkedett meg. Azóta ez az iparág rengeteg változáson esett át. Viszont célja változatlan maradt: a lehető legjobban megismerni az ügyfelei vállalkozását és célközönségét, majd futószalagon szállítani az organikus látogatókat a weboldalukra. Úgy gondolja, hogy a 21. században a fenntartható fejlődés mindenki közös célja, ezért a SEOKLIKK nagy hangsúlyt fektet a környezetbarát megoldásokra. A kommunikációtól kezdve a SEO riportokon át a számlázásig minden teljesen elektronikus úton történik. Ezen felül minden havi díjas csomag megrendelése után 10 facsemetét ültetnek egy alapítványon keresztül.
 

Balogh Dávid

Online marketing szakértő - BOOM Marketing

Balogh Dávid, a BOOM Marketing alapítója. Talán a manapság divatos "sorozatvállalkozó" kifejezés illik rá leginkább, hiszen az elmúlt pár év során több saját vállalkozást is felépített és beindított több különböző iparágban. A legfőbb vállalkozása a BOOM Marketing ügynökség (ennek építése közben sajátította el az online marketing mikéntjét), majd az itt megszerzett tudást felhasználva beindított 2 webáruházat (az egyik pár hónap alatt jutott el a havi nettó ~10 milliós árbevételig). Éppen most dolgozik következő vállalkozása elindításán, amivel - a változatosság kedvéért - most pénzügyi/befektetési vonalon fog mozogni. Imádja az online marketinget és hisz benne, hogy még mindig hatalmas - kiaknázatlan - lehetőségek rejlenek benne.
 

Berta Gergő

Ügyvezető, tulajdonos - Maximum Business

Az online eladásokkal és online vállalkozások építésével foglalkozó Maximum Business komplex marketingügynökség tulajdonosa, ügyvezetője. Nyolc éve kezdtek, majd értékes tapasztalatok megszerzése árán napjainkra tizenöt fős csapattá nőtte ki magát a brand, amely kivitelező cégként a több tízezer termékkel rendelkező webáruházaktól kezdve a Facebook- és Google-hirdetéseken át a tízmilliókat termelő sales funnelig mindent egy kézben tart. A Maximum Business tulajdonosi szemlélettel, egyedülálló, három-hat hónapos konstrukcióban segíti a vállalkozók életét azáltal, hogy bevételtermelő folyamatokat épít a cégeik mögé. Ügyfeleik között 70 százalékban webáruházak, 30 százalékban szolgáltató, gyártó vagy offline működő vállalatok találhatók. Fennállásuk során 600-nál is több webshopot, köztük az Év Webshopja díjat nyert webáruházakat, valamint 420 sikeres online projektet építettek fel. Jelenleg hét országban tevékenykednek, szakértelmükkel és Berta Gergő vezetésével pedig már több mint 100 céget juttattak saját iparágukban a top 1-es pozícióba.

Bodnár Ákos

Marketingszakember - Contentplus

Digitális B2B sales- és marketingszakember, a Socialselling.hu alapítója és a ContentPlus-BBN Hungary digitális ügynökség egyik vezetője. Korábban vállalati értékesítőként szerzett több éves tapasztalatot.  Jelenleg a ContentPlus ügyfeleinek social media- és márkanagykövet programjainak kialakításáért és kivitelezéséért felel, és vállalatoknak segít bevezetni a social selling - digitális értékesítés módszertant.
 

Boóc Péter

SEO és marketing szakember - Dog & Pony

Boóc Péter, SEO és marketing szakember, a Dog & Pony marketing szolgáltató cég vezetője. 2007-ben kezdte a keresőoptimalizálást, azóta több mint 500 sikeres projekten van túl, amelyből kinőtt egy marketing ügynökség is. Többnyire hazai kampányokon dolgozik, igyekszik hollisztikus szemlélettel működni, ami bőven meghaladja a sima SEO kivitelezést. Hisz abban, hogy egy igazán jó SEO-s képes rengeteg terület között lavírozni és nem csak csőlátással próbálja kielégíteni a Google igényeit. Ezen területek, a teljesség igénye nélkül: social, PPC és egyéb látogatószerzés, konverzióoptimalizálás, pszichológia, kódolás, üzleti tervezés és PR. Saját portálokat is üzemeltet, amit képzett újságírói gárda gondoz. Fontosnak tartja megelőzni a kiégést, ami gyakori ebben a szakmában, ezért szabadidejében igyekszik nem számítógép előtt görnyedni. Hobbijai: olvasás, filmnézés, LEGO, kosárlabda, családi kirándulások.
 

Boros Krisztián

Ügyvezető, online marketing szakértő - Hyper Marketing Agency

Nem gondolná az ember, hogy a minőségbiztosítás és méréstechnika területéről valaki a marketing mély bugyraiba tud csöppenni. Krisztián sem számított erre. Ha valaki 5 évvel ezelőtt ezt megkérdezte volna tőle, biztosan kineveti. Ha jobban belegondolunk, mégsem áll annyira messze egymástól a két szakma. Krisztián úgy gondolja, hogy ez a rendkívül analitikus szemléletmód a marketingben, számára innen származtatható és ezt mindenképpen egy fontos tulajdonságnak gondolja a mai modern online marketingben. Ügynökségük exponenciálisan növekedő sikerei alá is támasztják ezt. Mivel Krisztián rengeteg iparágban dolgozik, akár nemzetközi piacokon is a marketing területén, ezért a SEO iránti szenvedélye mára már online marketing szenvedéllyé nőtte ki magát. Az innen szerzett információk és tapasztalatok folyamatosan fejlődő és naprakész tudással látják el a mindennapokban. Így ügyfeleinek és barátainak mindig profitábilis tanácsadást tud nyújtani a marketing terén, ami külön öröm számára és folyamatosan energiával tölti fel. Amit Ő nap, mint nap követ: „Ha emlékezetes akarsz lenni, merj különleges lenni és lógj ki a sorból".
 

Csentes Zoltán

SEO szakértő és Analytics szakember - Ad-Ops

Az elmúlt 15 év alatt az online digital marketing szinte minden területén dolgozott már. Online pályafutását az Extrém Digital webáruháznál kezdte, ahol az eltöltött 2 éve alatt megismerte a webáruházak működését és azokat a trükköket, amikkel sikeressé lehet tenni egy webshopot. Pályája során megfordult az online sales house területen is (CEMP - Index.hu - 6 év, RTime - RTL Klub - 3 év), de megjárta az ügynökségi oldalt is (Kirowski és Omnicom Media Group - 4 év). Rengeteg "hárombetűs" területen szerezett tapasztalatot (PPC/SEO/PRG/SEM), de a fő szakterülete jelenleg a keresőoptimalizálás és az analitika. Az ügynökségi munkái során olyan nagy cégekkel dolgozott, mint a Renault, Nissan, UPC, K&H, McDonalds.
 

Csernai Kata

Keresőoptimalizálási szakember - SeoStratégia

Keresőoptimalizálási szakember, webáruház tulajdonos, tapasztalt IT tanácsadó. E három ötvözeteként, a nagyvállalati szférából hozott profizmussal segíti ügyfeleit a KKV szektorban. Fő szakterülete a tartalmi SEO és a webáruházak keresőoptimalizálása. Ezekben a témákban kis létszámú, gyakorlatorientált workshopokat is tart. Abban hisz, hogy minden sikeres SEO projekt az alapos kulcsszókutatással kezdődik. Specialitása azoknak a kulcsszavaknak a megtalálása, amelyek segítségével a "kicsik" is be tudnak furakodni a nemzetközi márkák és multik közé a találati lista élére. A legkedvesebb projektjei azok, ahol már a honlap tervezésénél be tud kapcsolódni a munkába, így lehet ugyanis a leghatékonyabban a legjobb eredményt elérni.
 

Dallos Zoltán

Kommunikáció és márkaépítés szakértő - DLX MEDIA

Dallos Zoltán 2016 óta vállalkozó, a DLX MEDIA marketingügynökség alapítója, kommunikáció és márkaépítés szakértő. Korábban 10 éven át banki (Erste) és energetikai szektorban (MET, Sourcing) dolgozott középvezetőként. 2017-ben indította népszerű YouTube csatornáját, ahol vlog jellegű oktató videók mellett interjúkat készít sikeres emberekkel. Az interjúk célja, hogy szélesebb körben is megismertesse azokat a történeteket, legjobb gyakorlatokat, sikerszokásokat, amik hozzásegítették az interjú alanyokat sikereik eléréséhez. Az interjúk 2019 óta audio formátumban is elérhetőek az ismertebb podcast csatornákon (Spotify, iTunes, Soundcloud). Alkalmazottból Vállalkozó címmel, 2019-ben jelent meg első könyve, amiben a saját történetén keresztül mutatta be a vállalkozóvá válás kihívásait és tanulságait. A könyv azoknak szól, akik úgy érzik, nincsenek a helyükön alkalmazottként, és a saját útjukat szeretnék járni. Azoknak, akiknek van egy ötletünk, de nem látják a megvalósításhoz szükséges utat és eszközöket.

Deli Norbert

Szakmai vezető, tulajdonos - HD Marketing

 2007 óta foglalkozik napi szinten online marketinggel, azon belül is döntően a Google termékekkel. Hiszi, hogy a hatékonyság növelése, az új lehetőségek kipróbálása és a régi folyamatok időszakos megkérdőjelezése alapfeladatok kell legyenek. A performance szemlélettel segít csapatával az ügyfeleknek, legyen szó PPC-ről, SEO-ról vagy mérésekről. 2021 óta az IAB Analitika munkacsoportjának vezetője.
 

Evenich András

SEO szakértő - Kulcsszó

2000-es évek elejétől foglalkozik SEO-val. Az elmúlt 10 évben webshopok, ingatlan értékesítő portálok, társkereső portálok, apróhirdetési rendszerek on- és offsite SEO-jával foglalkozik. Fontos számára azon vállalkozói felfogás, hogy úgy kezelje az ügyfelei weboldalát, mintha Ő is abból élne, így legjobb és leghasznosabb megoldásokra törekszik. Nem alkalmaz kockázatos, fekete vagy szürke zónás módszereket.
 

Farkas Zsolt

Digitális marketing szakértő - Evolut Ügynökség

Vállalkozó, 7+ éves tapasztalattal rendelkezik a digitális marketing és az üzleti stratégiaalkotás területein. Az Evolut Ügynökség ügyvezetője és társalapítója. Pécsi közgáz alumni, valamint idén elvégezte a Harvard Business School vezető képzőjét. Pályája során több, mint 500 céget látott közelről, számos céget segített külföldi piacokra, amikor 2 évet töltött el egy startup akcelerátorban, mint marketingvezető. Ezután az 5 éves ügynökségi pályafutása során több, mint 50 közép- és nagyvállalattal dolgozott együtt. Az Év Webshopja verseny zsűritagja. Vendégcikkei megjelentek már a Forbes, HVG, Napi, 24.hu és Médiapiac online hasábjain.
 

Galambos Dániel

Linképítő - 24/7 Digital

2001 óta foglalkozik linképítéssel. A média felől érkezik a linkek világába, saját médiaportfólióval és jó médiakapcsolatokkal rendelkezik. Szívesen dolgozik ügynökségek számára.
 

G. Nagy László

SEO szakember - 360 Marketing Ügynökség

G. Nagy László SEO szakember a 360 Marketing Ügynökség alapítója és ügyvezetője. A keresőoptimalizálással 2005-ben kezdett el foglalkozni, ami szakmai szerelmévé vált. Ügynökségét 2018-ban alapította, amely folyamatosan növekszik mind ügyfélkörben mind munkatársak tekintetében. Webáruházakon szerzett tapasztalatai alapján fáradhatatlanul dolgozik az ügyfelei organikus helyezésének javításán – főleg technikai SEO és On-site SEO fókusszal. Rendszeresen támogatja ügyfeleit előadásokkal és oktatással online marketing és keresőoptimalizálás témakörében. Zero-to-hero hitvallását a munkájában is kamatoztatja: testreszabott, megoldásközpontú és skálázható megoldásokat dolgoz ki a marketing stratégiától a lézer-pontosságú mérések elemzéséig.
 

Gyimesi András

Ügyvezető, SEO szakértő - H-Well Kft.

Gyimesi András a H-Well Kft. ügyvezető igazgatója, több mint 13 éve foglalkozik SEO-val, mostanra hazai és nemzetközi piacon egyaránt jelen van a cége. Ez idő alatt megtanulta, hogy mindig résen kell lenni, nincs megállás a tanulásban, ellenben türelemre szükség van, hiszen ezen a területen folyamatosan változnak a dolgok. Mint minden szakértőnek, neki is megvan a maga módszere, amiről - ahogy Ő fogalmazott - meggyőződése, hogy működik.
Természetesen Őt is a siker motiválja, pontosabban az ügyfelek sikere, amihez hozzájárulhat. Jó érzéssel tölti el, amikor a munka kifizetődik és látványos, érezhető előrelépés történik egy-egy weblap kapcsán. Ilyenkor mindenki örül, ez pedig elégedettséggel tölti el, még nagyobb lökést tud adni a továbbiakban. Küldetése, hogy kihozza a legtöbbet abból, ami rendelkezésére áll és még hozzá adjon olyan pluszokat, amitől nem csak mérhető lesz a munkája sikere, hanem tulajdonképpen kézzelfogható is. A törődés nem csak az alapos, hozzáértő munkában merül ki. Ügyfelei közvetlenül hozzá tudnak fordulni a kérdéseikkel.
 

Illés Norbert

SEO szakértő - Minibolt

A Minibolt.hu webáruházrendszer alapítója és fejlesztője, SEO-szakértő. 2013 óta foglalkozik keresőoptimalizálással, kiemelt területe a webshopok felépítése, üzemeltetése, valamint az egyedi webshopfejlesztés. Kiemelkedő eredménye az CBD termékeket forgalmazó egyik legnagyobb piaci szereplő, a cbdcenter.hu webáruházának felépítése, a keresőoptimalizálási feladatok ellátása – az oldal jelenleg is az első helyen áll a találati listában. Foglalkozik a webáruház-készítés mellett linképítéssel, kulcsszóelemzéssel, jutalékos SEO-val, illetve természetesen Google Ads-kampányokkal.
 

Imreh Domonkos

Ügyvezető, Online marketing szakértő - Innowa Marketing

5 éve foglalkozik online marketinggel, ami influencer marketinggel indult, majd bővült teljes körű online marketing ügynökséggé, amiben ma már kulcsfontosságú a különböző eszközök kombinálása mint PPC hirdetések, SEO, content marketing vagy videógyártás a legújabb trendi eszközök mellett. Motivációja, hogy minden ügyfele elégedett legyen és egy helyen megkapja az összes online marketing szolgáltatást, amire cégének szüksége van. Ügyfélközpontú és barátságos hangnem jellemzi csapatát, ennek és a tudásnak hála sok tovább ajánlást kapnak. Eddigi legnagyobb sikerük, hogy minden évben kétszeresére bővül a cégük és duplázni tudják árbevételüket, közben pedig a szolgáltatáscsomagjuk egyre minőségibb lesz. Úgy gondolja, az ügyfél referenciái magáért beszélnek, büszke rá, hogy velük dolgozhatnak nap mint nap.
 

Kardos András

Online marketing szakértő - Kardos Online Marketing

Szakterületei: Facebook kampány állítás, online stratégia alkotás és keresőoptimalizálás. Amióta online marketinggel foglalkozik kialakított egy olyan alvállalkozói csapatot, akik segítik/kiegészítik a munkáját, azaz nem egymaga dolgozik, hanem egy szakértő csapat veszi körül. Így mindig a projektnek megfelelő szakember foglalkozik a saját területével. A munkafolyamatok összefogásáért viszont Ő a felelős. Legnépszerűbb szolgáltatásaik: Facebook kampánykezelés, Google Ads kampánykezelés, keresőoptimalizálás.
 

Keresztes Attila

Online marketing szakértő, SEO-specialista - Spirit Lab

A Spirit Lab vezetője, online marketingszakértő, SEO-specialista. Ami a kezdeteket illeti, PR-szakon diplomázott, majd multinál dolgozott – az online világot 2005-ben fedezte fel, amikor elkészítette saját weboldalát. Szereti szakembereivel mások akár kisebb vállalkozását komplexen megtervezni és felépíteni a nulláról, a részletekre odafigyelve, családias hangulatban, de olyan globális brandeknek is dolgozott már, mint a McDonald's, a Canon vagy a Suzuki. Csapatával foglalkozik online marketingfolyamatok teljes megtervezésével és kivitelezésével, honlapkészítéssel, közösségi médiás PPC kampánymenedzsmenttel, kulcsszókutatással, webszövegírással, prémium linképítéssel, on-site és off-site SEO-megoldások együttes alkalmazásával. Ha az ügyfélnek van egy jó terméke vagy szolgáltatása, a cégével mindenben segít az online megjelenés és a marketing kapcsán, beleértve az erős fókuszú keresőoptimalizálást is.
 

Kobán Zoltán

Technológiai igazgató, online marketing szakértő - net-Position

2007 óta a net-Position Kft. technológiai igazgatója. Feladatai közé tartozik szolgáltatásaik magas szakmai színvonalának biztosítása, munkatársak képzése, a munkafolyamatok és módszerek hatékony kialakítása. SEO-projektekben ma már csak tanácsadó/támogató szerepkörben vesz részt. Korábbi szakmai múltja több, mint 10 év szoftverfejlesztésből, webprogramozásból, nagyvállalati CRM és adatbázisrendszerek tervezéséből és fejlesztéséből, keresőoptimalizálásból és webanalitikából áll – több önálló fejlesztése világszerte komoly szakmai elismeréseket ért el. Ezeket a tapasztalatokat remekül tudta a net-Position-nél kamatoztatni: saját vállalatirányítási rendszerüket a kezdetek óta fejleszti, több száz funkciója rengeteg adminisztratív és szakmai teendőt levesz munkatársak válláról és biztosítja a magas szinten szervezett munkavégzést, az emberi hibatényező kizárásával. Ez a rendszer teszi lehetővé egyedülállóan hatékony működésüket: huszonegynéhány fős csapatuk közel félezer ügyfél részére képes folyamatosan magas színvonalú szolgáltatást nyújtani, az elmúlt 14 év alatt többezer sikeres SEO projektet teljesítve!
 

Kocsis Norbert

Társalapító, digitális marketing tanácsadó - HiData

Norbert a HiData digitális ügynökség társalapítója, és a SEO projektek szakmai vezetője.
Az online marketing gyakorlati alapjait egy berlini startupnál sajátította el 3 éven át, majd 2 évet töltött a Mitonál, ahol piacvezető ügyfelek SEO projektjein szerzett komoly szakmai tudást és tapasztalatot.
2019-ben alapította a HiData digitális ügynökséget, a cég fókuszában a tudatos online jelenlét és az adatalapú döntéshozás áll. 

 

 

Maksa Mónika

SEO szakértő - Marketing Astro

Maksa Mónika 2020 óta a Marketing Astro Kft. munkatársa. A csapat SEO specialistájaként külföldi és hazai ügyfelek számára készít kulcsszókutatásokat, ad tanácsokat blogtevékenységgel, linképítéssel a weboldalak SEO beállításaival kapcsolatban. A Marketing Astro Kft. B2B és B2C ügyfelei számára is segít a tartalomstratégia létrehozásában.
 

Marczinkó Ági

Ügyvezető - We Love Digital

 Alkalmazottként kezdte, volt freelancer, majd megalapította saját reklámügynökségét, a We Love Digital Kft.-t, ahol ügyvezetőként dolgozik. Összességében hét éve foglalkozik behatóan social médiával, valamint PPC hirdetésekkel – jelenleg főként a KKV-szektorban található hazai cégeknek nyújt támogatást Facebook- és Google-hirdetések kezelésében, keresőoptimalizálásban, marketingautomatizálásban. Ezt természetesen nem egyedül teszi: szövegírók, grafikusok, Google Ads-szakértő, projektmenedzserek és SEO munkatársak segítik a munkáját. Imádja, amit csinál, eközben az apró tettekben hisz, így minden nap sok kis sikert él meg az ügyfeleivel közösen. Legfőbb motivációja, hogy másokat inspiráljon, illetve segítsen szakmai tudásával
 

Martincsek Zsolt

SEO szakértő - Martincsek Zsolt

SEO specialista. 2015 óta foglalkozik SEO-val, milliárd feletti árbevételű piacvezető webshopnál kezdte, majd 2 évig egy magánklinikánál dolgozott, mint online marketing vezető. 2017 óta dolgozik teljes állásban egyéni vállalkozóként és segíti ügyfeleit keresőoptimalizálásban. Ezenkívül elérhető egy átfogó SEO tanfolyama is. Szakmai, online marketing témájú blogját havonta több ezren olvassák.
 

Miklósi Marcell

Social PPC-és SEO szakértő - Drive Online

Több mint 6 éve dolgozik az online marketing világában, volt már ügyfél oldalon is, több mint 5 éve pedig a Drive Online Marketing - Google Premier Partner ügynökségnél dolgozik, mint SEO tanácsadó és PPC Social Media szakértő. Facebook Blueprint vizsgával rendelkezik. Tanácsadásokat és tréningeket is tart a napi kampánymenedzsment feladatok mellett. Ügyfelei között nagyobb nemzetközi márkák, és kis-közepes magyar vállalatok is megtalálhatóak. Munkájában az állandó kihívásokat és a fejlődést szereti a legjobban. Megjelennek új platformok, új hirdetési megoldások, algoritmus frissítések történnek, amiket le kell követniük, hogy az ügyfeleik számára a legjobb eredményeket tudják elérni. Szerinte, az egyik legjobb érzés, amikor egy új ötletet próbálhat ki valamelyik ügyfelénél és ez eredményeket hoz, Őt pedig ez inspirációval tölti el.
 

Nagy Arnold

SEO és Google-optimalizálási szakértő - SEOPont

Hivatását tekintve SEO- és Google-optimalizálási szakértő, prémium linképítési szakember, a személyiségét illetően pedig remek problémamegoldó és megelőző maximalista. 2007 óta foglalkozik a SEO világával, milliárdos éves forgalommal bíró cégcsoportok is szerepeltek az ügyfelei között. Ami a szakterületeit illeti, komplex, teljes körű keresőoptimalizálással foglalkozik, ebbe beletartozik a tanácsadás, a domainválasztás, a minőségi honlapkészítés, majd a folyamatos SEO és online marketing, valamint a prémium linképítés. Szeret pozitív visszajelzéseket kapni az ügyfelektől, ez lelkesíti a napi munkában. A legnagyobb elismerés számára az, amikor egy ügyfél kijelenti: a legjobb befektetés a közös munka volt.
 

Nagy Béla

SEO szakértő - SEO101

 Értékesítőként szeretett bele a SEO-ba. Első szakmai sikerét 2004-ben aratta egy hobbiból készített saját weboldallal, 2006-ban a céges értékesítési folyamatait támogatta SEO-val, majd 2009-ben készítette az első, immár ügyfélnek optimalizált weboldalát – azóta a SEO van nála a középpontban. Ügyvezetőként irányítja a SEO101.hu csapatát, ahol több saját és még több ügyfélprojektet menedzselnek – legismertebb ügyfelük a Shoprenter.hu. Arra a legbüszkébb, ha olyan emberekkel dolgozhat, akikkel megtalálja a közös hangot és célt – azt vallja, nélkülük nem lehetne sikeres. Legfontosabb céges szabályuk, ami a „nem hazudunk senkinek”, remekül működik: segítségével a partnereik pontosan azt kapják, amit ígérnek nekik. Vállal SEO auditot és tanácsadást, linképítést, szövegírást, havidíjas és sikerdíjas SEO-t, Google minősített partnerként Ads-, illetve Ad Grants- kampányfelügyeletet, indokolt esetben ingyen is, emellett Facebook-kampányt, oldalmenedzsmentet, weboldalépítést, angol, német, román, horvát és szerb fordítást, valamint egyedi elemzések készítését.
 

Német János

Digitális marketing specialista - OMWINGS

Informatikai mérnök és digital marketing specialista. Webfejlesztőként indult a pályafutása, majd kitanulta az online marketing szakterületeket és 2011-ben vállalkozást alapított. 2015-ben megszerezte a hivatalosan minősített Google Partner címet, melyet azóta is folyamatosan meg tudott tartani. Fő szakterülete a sales funnel megalkotása, a weboldal készítés és az online marketing, amely összességében lefedi a teljes online értékesítési stratégia megalkotását. 2017 óta oktatja az online marketing szakterületeket tantermi szemináriumokon és online videós képzések keretében. Mindig időt szán a tanulásra és a szakmai könyvek, cikkek elolvasására. Az egy évtizednyi vállalkozói lét és az online piaci tapasztalata megtanította a következő mottóra: vagy 100%-os felkészültséggel lépj ki a piacra, vagy dolgozz rajta addig, míg olyan minőséget nem tudsz kiadni a kezedből, amire a fogyasztónak szüksége van. "Tedd, vagy ne tedd. De ne próbáld!"
 

Nótin Szabolcs

Ügyvezető - Marketing21

A Marketing21 Google partner digitális marketing ügynökség alapító CEO-ja, online marketing szakértő. Cége 2016 óta online marketing szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek elsősorban SEO, PPC, webanalitika és közösségi média marketing területen. Számos iparágban rendelkezik referenciával KKV és nagyvállalati szegmensben is, elsősorban performance marketing területre fókuszálva. A Marketing21 irodája Budapesten található, de a hazai piac mellett regionálisan is aktívak.
 

Pál Zoltán Gábor

Ügyvezető, SEO szakértő - ALH Consulting

 Az ALH Consulting Kft. tulajdonosa, Forbes 30/30 sikerlistás vállalkozó. SEO szakértő, tanácsadó számos hazai e-commerce projektnél. Kiemelt területe a technikai SEO és a linkmarketing. Ügyfélkörét jellemzően e-kereskedelmi KKV-k teszik ki, de az építőipartól egészen az egészségügyig vállal tanácsadási feladatokat.
 

Papp Gábor

Ügyvezető, SEO szakértő - The Pitch

SEO szakértő, a The Pitch társalapítója. Dedikáltan a keresőoptimalizálással 2010-es évek elején kezdett foglalkozni, azóta több ismert hazai vállalattal is dolgozott együtt, és aktívan támogat pro bono munkával non-profit szervezeteket is. Munkája során a keresőoptimalizálás összes területével aktívan foglalkozik, azaz technikai és tartalmi SEO (kulcsszókutatás, tartalomstratégia, szövegírás) mellett online PR feladatokat is ellát. A napi szintű munka mellett online és szakmai képzéseket is tart a hazai piacon.
 

Petró Krisztina

Online marketing szakértő - WEBSMG

2016 óta foglalkozik online marketing szervezéssel, webáruházak készítésével és üzemeltetésével. Tapasztalatokat szerzett értékesítést segítő módszerek használatában, marketing eszközök hatékony alkalmazásában. Munkája során folyamatosan képzi magát, mindig igyekezve, hogy lépést tartson a modern kor kihívásaival. Ismereteit hatékonyan tudja alkalmazni mind a webáruházak készítéséhez, mind az online marketing tevékenységhez annak elérésére, hogy megbízói elérhessék céljaikat.
 

Redl Zsófia

Marketing szakértő, ügyvezető - Doppio

A Corvinus marketing szakán szerzett diplomát, ami után különböző nagy hazai marketing és média ügynökségeknél szerzett tapasztalatot és tanulta meg a kreatív és egyedi márkakommunikáció mikéntjét. Nem sokkal ez után, férjével Péterrel, megalapították saját online marketing ügynökségüket, a Doppiot, amit 26 éves kora óta vezet. Kezdetben a legtöbb feladatot ketten végezték ügyfeleik részére, így az (online) marketing minden szegletébe alaposan bele tanultak. Így lett igazi all-round játékos, aki érti a programozói kérdéseket, be tud keresőoptimalizálni egy weboldalt és otthon van a PPC kampányok menedzsmentjében is. A legnagyobb sikerüknek azt tartják, hogy a Doppio megalakulása óta ügyfeleik 90%-a ajánlások útján érkezik hozzájuk.
 

Révai Csaba

Google Ads és SEO mentor, SEO szakértő - Jövő Marketing

5-6 éve érintette meg az online marketing világa, és már 4 éve foglalkozik SEO projektekkel, erre specializálódott. Ez idő alatt több, mint 200 weboldal fordult meg a kezei alatt, kezdő vállalkozásokon keresztül, a milliárdos forgalmú vagy akár multinacionális vállalatokig. Az utóbbi időben főleg Google Ads és SEO személyes oktatással, mentorálással foglalkozik, de kivitelezéssel és tanácsadással is áll partnerei rendelkezésére.
 

Róth Mikós

SEO szakértő - Soft Solutions

Az Egyesült Államokban töltötte egyetemi éveit és szerzett közgazdasági diplomát. Éveken keresztül élt kint és ezt követően ismerkedett meg az online marketing világával. 2008 óta kizárólag ezzel foglalkozik. A keresőoptimalizálás (SEO) a kedvenc területe az online marketingen belül. Egykori atlétaként a folyamatos verseny hangulatában él, a nagy jutalommal járó dobogós helyekért küzdve. Az online marketing területén folyó hatalmas verseny miatt, csak a holisztikus megközelítésre esküszik és emiatt folyamatosan képezi magát. Ray Dalio, Tom Bilyeu és Neil Patel azok, akiket folyamatosan követ. Angol, spanyol és német nyelven felsőfokon beszél. Különböző tudományágak szemléleteit szövi bele munkájába, például, a quantum fizikából a múlt, a jelen és a jövő határainak elmosódását. Csapatban dolgoznak többféle szoftver segítségével. Eredményeik önmagukért beszélnek. Az officedepot.hu keresőoptimalizálásakor, például, 4 hónap alatt 2000-ről 9000-re növelték a bedetektált kulcsszavak számát. A sikereik, az ügyfeleik sikere is.
 

Sipos Csaba

SEO szakértő - O.V.GO

Sipos Csaba, keresőoptimalizálási tanácsadó, SEO szakember, a Keresőoptimalizálás a gyakorlatban könyv szerzője. Saját weboldalai optimalizálását 2006-2007 óta csinálja. A SIBA Tech Kft keretein belül 2012-től mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint multi cégek weboldalait optimalizálta kivitelezőként. 2012 és 2017 között több mint 200+ sikeres projektben volt szerepe, többek között üzleti kapcsolatban állt az OTP Mobil, Dialog Kommunikacio, Agria Universitas (Junior Expo)-val is SEO területen. 2018-tól céges profil váltás történt, így a kivitelezés helyett a SEO képzés kapott fő hangsúlyt Csaba életében. Csaba elindította Magyarország első havidíjas keresőoptimalizálás klubját, a SEO Navigátor-t, ahol az elmúlt 10-14 év tapasztalatát osztja meg a fejlődni kívánó vállalkozókkal, azokkal, akik a drága fizetett hirdetések helyett inkább a Google organikus, ingyenesen megszerezhető látogatóforgalmával növelnék a bevételüket. A SEO Klubban 2021-ig már több mint 2000-2500 vállalkozó tanulta a keresőoptimalizálást, akik folyamatosan érik el a sikereket a saját, és vállalt projektekben. Több, jelenleg is a SEO piacon dolgozó szakértő tanult már Csabától.
 

Sipos Zoltán

Ügyvezető, tartalommarketing szakértő - Kreatív Kontroll

A Kreatív Kontroll tartalommarketing-ügynökség alapítója, marketingstratéga. 2011-ben szövegíró ügynökséggel kezdte, amellyel piacvezető státuszig jutott, majd 2014 óta a content marketing szakértőjeként tartalomalapú megoldásokkal, a hagyományos reklámozási modellen túlmutató online eszközökkel foglalkozik. A több mint 700 szakmai cikkel rendelkező weboldala mellett oktatóként is dolgozik, valamint marketingtanácsadó több vállalkozásnál is.
 

Szabó Nikoletta

Ügyvezető, SEO szakértő - Rocketing

Szabó Nikoletta szövegíró, SEO és tartalommarketing specialista, a Rocketing marketingügynökség egyik alapítója. Marketinges pályafutását 2015-ben kezdte SaaS startup cégeknél. Angol nyelvű mesterdiplomája, és több éves amerikai-, és nyugat-európai piacismerete miatt magyar, és angol nyelvű SEO-, és tartalommarketing projektekkel is foglalkozik. Célja, hogy ügyfeleinél bevételnövekedést, és márkaismertségnövelést érjen el minőségi tartalmak létrehozásával, és a célközönség edukálásával. A többcsatornás marketing, és a human-to-human kommunikáció híve, így minden általa készült anyag központjában az egyén áll.
 

Száraz Krisztián

SEO szakértő - CrisDry

14 évnyi SEO szaktudás | 21 CMS SEO ismerete | 300+ SEO megbízás. Lelkiismeretes SEO szakember, aki több, mint 14 éve figyel a Google irányelveire ugyanolyan alaposan, mint az ügyfelek igényeire. Leginkább webáruházak (főleg Magento és Woocommerce) keresőoptimalizálásával foglalkozik, és szereti összefüggéseiben látni a dolgokat, így nem csak a Technikai SEO, hanem az eredményes konverzióoptimalizálás (CRO) és a felhasználói élmény (UX) is fontos szempont nála. Agilis módszertanok, transzparencia. Újabban SEO projektek menedzselésével és webáruház CMS-ek tanácsadásával, webáruházak értékesítésével is foglalkozik. Több médiaügynökséggel dolgozik együtt 3-5 fős kis csapatával.
 

Szesztay Péter

Ügyvezető, online marketing szakember - BP Digital

Online marketing szakember, a BP Digital SEO ügynökség társtulajdonosa és ügyvezetője. Szakértő csapatával startupoknak, valamint közép- és nagyvállalatoknak segít növekedni online marketing eszközökkel. Egyetemi évei alatt kezdett el saját vállalkozások építésével foglalkozni, amely hamar nemzetközi sikereket hozott. A MiniBrake startup társalapítójaként részt vett az egyik első hazai crowdfunding kampány felállításában és lebonyolításában, melynek eredményeképp végül sikerült a termék gyártási és értékesítési jogát licencbe adni egy globális vállalatnak. Ezután a Proda névre keresztelt e-commerce vállalkozás építése során ismerkedett meg mélyebben az online marketing szakmával. A 2016-ban indult BP Digital társalapítója, ahol 2017 óta az ügyvezetői feladatokat is ellátja. A non-profit linképítés program megálmodója. “Mindig is kerestem azokat a lehetőségeket, amelyekkel a világot egy jobb hellyé tehetjük. A non-profit linképítéssel egyszerre támogathatunk jó ügyeket és érhetünk el kimagasló marketing eredményeket. SEO szakértőként ígéretes iránynak tartom, ha a jótékonykodást képesek vagyunk összekötni üzleti eredményt hozó szolgáltatásokkal.” Az online marketing mellett vállalkozás- és üzletfejlesztéssel foglalkozik - a Hiventures kockázati tőkealap mentoraként segíti innovatív vállalkozások fejlődését, valamint a Budapesti Metropolitan Egyetem MBA képzésének óraadója.
 

Szilágyi Balázs

Ügyvezető, SEO szakértő - Honlapra Fel

Szilágyi Balázs a Honlapra Fel! alapítója, Magyarország első SEO szakember képzésének a megálmodója és megalkotója, valamint a "Stabil bevétel keresőoptimalizálással" című nagy sikerű, eddig közel 2000 példányban eladott keresőoptimalizálási könyv szerzője. A Honlapra Fel! létrehozásában az motiválta, hogy a magyar vállalkozók számára is valóban hasznos és működő online marketing és keresőoptimalzálási tippeket, megoldásokat tegyen elérhetővé. Egyik hobbija a főzés, ennek keretében hozta létre a közkedvelt Rántott hús wokban nevű gasztroblogját, ami a leglátogatottabb, független magyar nyelvű gasztroblogok közé tartozik.
 

Szinte Loránd

 SEO szakértő - Profit Online

Szinte Romulus Loránd – Digital marketing strategist és SEO szakértő. Szakterületei a keresőoptimalizálás, Marketing stratégiák kidolgozása, PPC kampány tervezés és E-mail Marketing. Ügyfelei között van több Nemzetközi márka és sok-sok magyar is, nagy hazai webshopok specialistája. Rendezvényszervezői múltja miatt sok prémium rendezvényen is részt vesz. Teljes Online és Offline marketing kampányok specialistája. Ügynökségei: Profit Online SEO Ügynökség, Nacho Digital Performance Ügynökség www.profitonline.hu, www.nachodigital.hu. Referenciák: OTP, Volksbank, Startutazás, Rubint Réka, Shopping-all, Zara Hotel, Caramell Hotel, Hotel Kapitány, Tefal, Lindt, New Balance, Werkakadémia, LedLob, Life1Wellness, Gilda-Max Fitness, Korona Fitness, Team fitness, Fitness2000, NDNSport, President Hotel, Devergo, High Care, Cosmopolitan, ÉVA Magazin, Fásy Ádám, Rácz Gergő, Steiner Kitchen, Honfoglaló, Longines, Guess Watches, Watchdeluxe.
 

Szuhi Attila

 SEO szakértő - ite.hu

Szuhi Attila, 2011 óta foglalkozik keresőoptimalizálással. Az ite.hu, az első hazai SEO hírportál alapítója, ahol már közel 1000 cikket írt keresőoptimalizálás témában. Közel ezer ember számára oktatott már keresőoptimalizálást videós SEO klubjában, az egyik legnagyobb hazai SEO Facebook közösség alapítója. Ma már elsősorban oktatással és saját oldalak építésével foglalkozik. Saját weboldalainak organikus forgalma eléri a havi 1 millió látogatót.
 

Tóth Benedek

Társalapító, digitális marketing tanácsadó - HiData

Benedek a BME-n szerzett közgazdász diplomát, majd 2015-től a berlini székhelyű Visual Meta ShopAlike nevű platformjának értékesítőjeként dolgozott. Itt a Nyugat-Európára jellemző munkamorál és szaktudás mellett hosszan tartó barátságokra is szert tett, például a HiDataban alapítótársát, Kocsis Norbertet is itt ismerte meg. 2017-től a Criteo közép-kelet európai mid-market piacának kialakításáért felelt. Két év szakmai és emberi fejlődése után úgy érezte, hogy eljött az idő saját projekten dolgoznia, olyanon, ami a legjobban ötvözi a tudását, képességeit, és a számára fontos értékeket. A HiData-nál a kezdetektől fogva cél, hogy a munka értéke több legyen mint az üzleti számokban kifejezett eredmények. Egyre bővülő ügyfélkörüknek ebben a szellemben segítenek SEO, webanalitika és újabban marketing automatizációs projektekben.
 

Tóth Péter

 SEO szakértő - Online Műhely

Az Online Műhely szakmai vezetője, SEO-szakértő, marketingkivitelező, digitális nindzsa. Végzettségét tekintve mérnök-informatikus, húszéves IT-tapasztalattal. Az utóbbi öt évben full stack onlinemarketing-kivitelezőként a KKV-szektor kifejezetten helyi- és szolgáltató vállalkozásainak segít ügyfeleket szerezni speciális megoldások alkalmazásával, akár fizetett hirdetések nélkül. Ezek közé tartozik a weboldalkészítés, annak üzemeltetése, a keresőoptimalizálás, a kampányoldalak és landing page-ek készítése, a Google Cégem optimalizálása és kezelése, illetve a chatbotok és az e-mail-marketing integrációja.
 

Tóth-Czere Péter

Tartalommarketing és SEO szakértő - CoffeeBreak Consulting

Tartalommarketing és SEO szakértő, a CoffeeBreak Consulting digitális marketing ügynökség és szakmai blog alapítója, ahol a marketing stratégiák kialakítása és megvalósítása mellett business és productivity tréningeket is tart. Elsődleges szakterületei a tartalommarketing, keresőoptimalizálás, közösségi média management és a growth hacking. Számos ügyfele volt hazai és nemzetközi közép- és nagyvállalati szegmensekből, kiemelten foglalkozik eCommerce oldalak tervezésével, illetve teljes körű marketingjükkel. Szabadidejében pedig a KV Szünet Podcast adásait bővíti.
 

Ujvári Adrienn

Webáruház specialista - Shopmentor

Ujvári Adrienn, webáruház specialista, a Shopmentor és a www.csipkecsodai.hu webáruház vezetője. Legfőbb szakterülete a webáruház indítás, e-kereskedelem, online marketing és SEO, több mint 8 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a ShopRentert illetően. A ShopRenter kiemelt szakértőjeként előadóként és tanácsadóként is tevékenykedik, kiemelten fontos számára a kezdő vállalkozók és a webáruház indítás után érdeklődők mentorálása. Csapatával minden nap azon dolgozik, hogy valóra váltsa az ügyfeleik álmait, és minden partnerük piacvezetővé váljon a saját területén. A lényegre összpontosít, nem beszél mellé, a marketing a Shopmentornál nem a végeláthatatlan tervezésről szól, hanem a megvalósítás az igazi szakterületük. Hiszen elkötelezett munka nélkül a legjobb terv is csak jó szándék marad.
 

Várkondi László

Online marketing szakértő - Top Target

László 2005 óta foglalkozik online marketinggel, valamint web analitikával. Mivel korábban webfejlesztő volt így a mérőkódok és a Google Tag Manager az egyik kiemelt szakterülete. 2014-ben alapította meg a Toptarget Marketing Kft.-t ahol kollégáival közösen dolgozik ügyfelei kampányain. Folyamatosan képzi magát és készít képzési anyagokat is, jelenleg is elérhető a Google Tag Manager képzése. A befektetett munkának és a belső képzéseknek köszönhetően csapatával megkapták a Google legmagasabb szintű elismerését, a Premier Google Partner minősítést.
 

Verdes János

Online marketing és SEO szakértő - SEO Zseni

Gyerekkorától rajongója a számítógépes programnyelveknek. 2005-ben készítette el első weboldalát. Innentől kezdve minden figyelmét a keresőoptimalizálás és online marketing ismeretek elsajátítására fordította. Hamar kiderült, hogyan lehet a SEO-t társítani a webfejlesztési képességekkel: weboldalai 2009-re 254.422 kulcsszó keresése során szerepeltek a Google első oldalán - 178.352 kulcsszó közvetlenül a Google első helyén. A saját céljaira készített keresőoptimalizálási eszközök 2011-ben nyilvánosan is elérhetővé váltak a SEOzseni weboldalán. Azóta több mint 80 ezer kulcsszó került a Google első oldalára - 17 ezer kulcsszó az első helyre. A SEOzseni lényege, hogy a bonyolult HTML elemzéseket, helyezés lekérdezéseket, backlink profil elemzést és a tucatnyi teendőt a szoftver végzi el. A felhasználók szaktudás nélkül, néhány kattintással, egyetlen kávészünetben megbirkózhatnak még a legösszetettebb keresőoptimalizálási műveletekkel is.

 

Verdes Tamás

SEO szakértő - ZETRA

Verdes Tamás, SEO szakértő, a ZETRA alapítója, magyarországi, német és angol nyelvű SEO projekteket menedzsel munkatársaival. Céljuk a hosszú távon fenntartható, hatékony, minőségi keresőoptimalizálás. Webáruházaknak, szolgáltatásoknak és nonprofit szervezeteknek nyújtanak teljes körű SEO szolgáltatást.

 

Zilahi Krisztián

Online marketing szakértő - Konverzió Mester

Zilahi Krisztián online marketing szakértő és konverzió specialista, a Konverzió Mester Kft. online marketing ügynökség vezetője. A szakmája a szenvedélye, 16 nemzetközi minősítéssel és szakvizsgával rendelkezik az online marketing különböző területein. Nem csak dolgozik benne, hanem tanítja is, rendszeresen tart előadásokat rendezvényeken és konferenciákon. Az idei évben a VIII. Magyar Marketing Fesztiválon, Digitális Ügyfélélmény Optimalizálás témában tartott előadást, ami elsősorban a webáruházakhoz kötődik.
Tavaly ő volt az Ecommerce Revolution, Magyarország első online üzleti valóságshow-jának a szakmai mentora, ez a műsor kifejezetten webáruházaknak készült edukációs céllal. Az idei évben pedig tagja volt az Év Webshopja Verseny szakmai zsűrijének.

Hozzászólások (0)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvass tovább
  • Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont). Az űrlap elküldésével Ön kijelenti, hogy elolvasta az Adatvédelmi szabályzatot.

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvasd el az egészet
Kiemelt cikkek