Tudásbázis » Blog » Tartalommarketing

Tartalomstratégia és megvalósítás öt lépésben

Frissítve: 2020-12-17  
(10 perc olvasás)
WhitePress Tartalomstrategia
Szerencsére olyan világban élünk, ahol az információk szinte egyetlen gombnyomással elérhetővé válnak. Majdhogynem bárminek utána tudunk járni az interneten, ahol különböző tartalmak formájában találjuk meg azt, amire szükségünk van. Ez a metódus visszafelé is tökéletesen működik: ha nekünk van szükségünk arra, hogy a vállalkozásunkat, termékünket, szolgáltatásunkat népszerűsítsük, értékesítsük, közösséget építsünk, a leendő vásárlóinkat edukáljuk, csupán tartalmakat kell létrehoznunk.

Tartalomjegyzék

Ez talán nem olyan bonyolult, azonban van néhány fontos szabály, amit nem árt betartani. Ezek közül is kiemelkedik a tartalomstratégia megtervezése.

 

Miért szükséges a tartalomstratégia megtervezése?

Ennek híján is nekiállhatunk cikkeket írni a blogunkba, vagy a közösségi oldalainkra, éppen csak releváns, konzisztens eredményt nem fognak hozni. Az ilyen véletlenszerű tartalmak ugyanis általában rólunk szólnak, és nem a vásárlóinkról. Nincs cél, nincs célcsoport, nincs fókusz. Ezek pedig súlyos hibák.

Márpedig a tartalom célja az, hogy a célcsoport figyelmét megragadja, a bizalmát növelje, és elősegítse az olvasók/vásárlók visszatérését. Ha jó tartalmat hozunk létre, az idővel megteremti az elégedett és elkötelezett vásárlók stabil körét, valamint új és újabb potenciális vásárlókat vonz be. A jó tartalom ugyanis róla, a vásárlóról és neki szól, választ ad a kérdéseire, inspirál és megoldási lehetőségeket vet fel a problémáira, vagy éppen szórakoztat, edukál. A tartalom létrehozását és megosztását tehát meg kell tervezni.

 

A tartalomstratégia öt lépése

A tartalomstratégia egy olyan struktúra, ami a marketingbe fektetett erőfeszítéseket kifizetődőbbé teszi. Egy olyan megszervezett, egymásra épülő elemekből álló tevékenységről van szó, aminek hatékonyságához nem férhet kétség, feltéve, ha követjük a következő öt lépést:

  1. A tartalmi koncepció pontos meghatározása.
  2. Idővonal tervezés.
  3. Munkafolyamatok létrehozása és ellenőrzése.
  4. A tartalmak felülvizsgálata és szerkesztése.
  5. A tartalmak tárolása.

A tartalmi koncepció meghatározása

A keresőoptimalizált tartalom létrehozásához ötletekre van szükség, a minél változatosabb tartalmakhoz pedig nyilván rengeteg ötletre. Egy idő után úgy tűnhet, hogy kimerült az ötlettár, ilyenkor az új ötletek generálásához két út is vezet, az egyik a fókuszálás, a másik az elengedés.

 

A fókuszálás

A fókuszálás során teljes mélységéig belevetjük magunkat a szakmai/iparági tartalmakba. Igen, más emberek ötleteit fogjuk felkutatni. Blogokat olvasunk, videókat nézünk, podcasteket hallgatunk, sőt, akár a hagyományos megoldás is működik: könyvet, újságot, szakmai magazint olvasunk, tévét nézünk vagy akár helyszíni szemlét tartunk. Ez a forráskutatás, amihez nemcsak a hazai, de a nemzetközi médiát is bevethetjük.

 

Az elengedés

Az elengedés során teljesen ellenkező módon cselekszünk: csináljunk valami egészen mást. Hallgassunk zenét, sportoljunk, sétáltassuk meg a kutyát, rajzoljunk valamit. Nem baj, ha nem tudunk rajzolni, a Zentangle technika éppen az ilyen probléma megoldására „szakosodott” tevékenység. Az ismétlődő, egyszerű formák – körök, csigavonalak, mértani alakzatok - egymás után rajzolása egyfajta meditatív állapotot idéz elő, ami elősegíti az ellazulást, pihenteti az agyat.

Néha ugyanis az ötletek útjában csupán a koncentrált, mondhatni görcsös és merev figyelem áll:

  • A kreativitást bezárjuk egy adott téma dobozába, és onnantól fogva a gondolkodási sémáink is kizárólag ebben a dobozban maradnak.
  • Nem ismerjük fel, hogy az ötlet a dobozon kívül található.

Az ötletek kidolgozását rendeljünk hozzá a vásárló útjának három szakaszához.

 

A tudatosság szakasza

A vásárlók egy problémát akarnak megoldani, amihez lehetőségeket keres. Ekkor kutatást végeznek, hogy önmaguk számára is pontosabban meghatározzák és nevén nevezzék a megoldandó problémát. Ilyenkor általában edukatív tartalmakat keresnek, amik megválaszolják a kérdéseiket, aggályaikat. Ide célszerű blogbejegyzéseket írni, online oktatást tartani, e-könyvek formájában hozzásegíteni őket a megoldásokhoz.

 

A mérlegelés szakasza

A potenciális ügyfél már világosan meghatározta a problémáját, elkötelezett a megoldásra, és az összes rendelkezésre álló információ befogadására, megértésére. Ekkor már a szakértői státusz pozícionálásán van a hangsúly. Jöhetnek az esettanulmányok írott vagy vizuális formában, interjúk a szakmai/iparági szakértőkkel és persze a GYIK cikkek, amik a kapcsolat kiépítést és a bizalom megszilárdítását célozzák.

 

A döntési szakasza

A potenciális ügyfél már döntött arról, hogy miként oldja meg a problémáját, milyen eszközöket használ majd és hogyan. Itt jön a képbe a szolgáltatás-, a gyártó- és a termékismertetés, a próbaverziók és a szakmai konzultációk felajánlása.

 

Tervezzünk idővonalat

Az idővonal összeállításakor világos, hogy a célra fókuszáló tervet kell készíteni, némi rugalmasság fenntartása mellett.

  • Az idővonal meghatározásakor minden emberrel számoljunk, aki részt vesz a tartalom létrehozásában.
  • Határozzuk meg az esedékesség dátumát,
  • Rögzítsük a projekt ütemtervét:
    • brief,
    • forráskutatás,
    • írás,
    • leadás,
    • szöveg- és képszerkesztés,
    • publikálás.

Az ütemtervet mindenki számára átláthatóan, szükség esetén egyeztetéssel állítsuk össze annak érdekében, hogy a csapat alkalmazkodni tudjon ezekhez a határidőkhöz anélkül, hogy az más projektek rovására menjen.

A célok meghatározása után állítsuk össze, hogy milyen jellegű tartalomra lesz szükség, például:

  • inspiráló blogposzt,
  • szolgáltatás/termékbemutató/GYIK vlog,
  • podcast interjú egy szakértővel,
  • letölthető edukatív e-book,
  • ingyenes workshop,

Ez segít feltérképezni azt is, hogy milyen erőforrásokra lesz szükség a tartalom elkészítéséhez:

  • technikai és informatikai eszközök,
  • hardverek és szoftverek,
  • szükség esetén külsős szakértők és szabadúszók bevonása, mint:
    • Grafikusok,
    • Szövegírók és szerkesztők,
    • Marketingesek,
    • SEO-szakemberek.

A munkafolyamatok létrehozása és ellenőrzése

A tartalomstratégiában a munkafolyamat olyan lépések sorozata, ami az ötlettől a publikálásig vezeti a tartalmat. A munkafolyamatnak egyértelműen és érthetően meg kell határoznia, hogy kinek mi a feladata, illetve, hogy mikor, hogyan és hol fogja azt elvégezni.

Érdemes ezt részletesen bemutatni minden csapattagnak, hogy pontosan megértsék:

  • a munkafolyamatok egymásra épülését, valamint
  • a folyamat fenntartásának érdekében létrehozott kompetenciakörök szükségességét.

 

Hogyan fejleszthetők a munkafolyamatok?

Gondoljunk vissza arra az időre, amikor még nem volt tartalomstratégiánk:

  • Akkor hogyan dolgoztunk?
  • Mi ment jól?
  • Mik voltak az akadályok?
  • Milyen lépéseket tettük azok elkerülésére?
  • Hogyan oldottuk meg a felmerülő problémákat?

Nos, akkor is ugyanezt kell tenni, ha már stratégiában gondolkodunk:

  • Kiértékeljük a lépéseket.
  • Egyszerűsítünk, ha szükséges, vagy
  • több eszközt/erőforrást vetünk be a siker érdekében.

A különbség, hogy ezúttal nem egy kávé felett merengünk el, hanem dokumentáljuk a gondolatainkat, hogy azok alapján fejleszthessük a munkafolyamatokat. És ami a legfontosabb, egy agynál jobb a több. Egy kiadós brainstorming segítségével a munkafolyamatok fejlesztése is hatékonyabb.

 

 

A tartalmak felülvizsgálata és szerkesztése

A tartalomstratégia tervezéséhez a tartalom áttekintése és a szükséges szerkesztési feladatok ellátása is hozzátartozik. A pontos, jó stílusban megírt, márkához, brandhez igazodó a célját beteljesítő tartalomhoz nem csak egy vagy több jó szövegíróra van szükség, de jó szerkesztőre is.

Neki is szüksége van instrukciókra; tudnia kell, hogy mit keressen a szövegben. A jó szerkesztő ugyanis nem csupán korrektúrázza a szöveget, tehát nem kizárólagosan elütésekre, nyelvtani és mondatszerkezeti hibákra vadászik. A szerkesztő felügyeli és ellenőrzi a szöveg tényszerű megállapításait, a forráshivatkozásokat, a logikai buktatókat, és egyéb kommunikációs bakikat, felhívja a figyelmet ezekre. Egy ideális világban több szerkesztő is rendelkezésre áll és a munkáik egymásra épülnek, ilyenkor pedig definiálni kell a szerkesztők feladatait. A hétköznapi gyakorlatban általában egyetlen szerkesztőt terhel az összes részfeladat a korrektúrától a strukturális szerkesztésen át a fejlesztésen keresztül a végleges, publikálható verzióig.

 

Az előrehaladás kezelése

Az előrehaladás nyomonkövetése átláthatóságot biztosít a csapatban:

  • Használjunk olyan dokumentum és/vagy projektkezelő szoftvert, ami alkalmas a feladatok delegálására, ütemezésére, visszajelzésekre, felülvizsgálatra és a módosításokra.
  • A valós idejű visszajelzési rendszer kiemelten fontos, ezért minden esetben győződjünk meg arról, hogy a rendszerüzeneteket valóban időben megkapják-e a csapattagok.

 

A keresőoptimalizálás fontossága

Nem mehetünk el szó nélkül a SEO, azaz a keresőoptimalizálás szükségessége mellett. Még a legjobb tartalomnak is szüksége van SEO-ra, hiszen el kell juttatni azt a potenciális olvasóhoz, vásárlóhoz. Ha mi magunk nem értünk hozzá, vonjunk be külsős SEO-szakértőt, hiszen többek között a meta szintű SEO tartalmak megírásához egészen másfajta gondolkodás és metódus szükséges, mint egy blogposzt, vagy közösségi poszt megírásához.

A tartalmak rendszerezése és tárolása

A cél az, hogy szükség esetén könnyen hozzáférjünk a tartalmakhoz. A már létrehozott és publikált tartalmakat célszerű egy központi helyen tárolni, ilyen lehet például a Google Drive, a Dropbox, vagy egyéb felhőszolgáltatások.

A tartalom tárolásának megszervezése kritikus fontosságú a tartalom azonosítása, megtalálása, felhasználása és újrafelhasználása szempontjából, illetve később szükség lehet a visszakövetésre is.

Éppen ezért a tartalmakat tároljuk olyan metódus szerint, amiből megállapítható:

  • a kampány,
  • a formátum,
  • a tartalom létrehozásában működő személyek kiléte és feladata,
  • a létrehozás és publikálás dátuma.

A fizikai adattárolás kérdését se bízzuk a véletlenre. Ha megoldható, egy elkülönített, informatikai szempontból is biztonságos, jelszóval védett meghajtón vagy szerveren tároljuk az elkészült tartalmakat.

Ne feledjük, hogy a tartalomstratégiának mindig fejlődnie kell, hiszen a vállalkozás sem statikus. A célok évről-évre változnak, amihez a tartalomnak is alkalmazkodnia kell. Nem beszélve arról, hogy maga a tartalommarketing és a célcsoportunk elvárásai is változnak, ezért elengedhetetlen, hogy naprakészek legyünk a saját szakmai/iparági trendjeinkben, ismerjük a metódusokat, és mindezt építsük is be a keretrendszerünkbe.

Szerző: Tóth-Czere Péter

Tartalommarketing és SEO szakértő

www.thecoffeebreak.hu

Tartalommarketing és SEO szakértő, a CoffeeBreak Consulting digitális marketing ügynökség és szakmai blog alapítója, ahol a marketing stratégiák kialakítása és megvalósítása mellett business és productivity tréningeket is tart. Elsődleges szakterületei a tartalommarketing, keresőoptimalizálás, közösségi média management és a growth hacking. Számos ügyfele volt hazai és nemzetközi közép- és nagyvállalati szegmensekből, kiemelten foglalkozik eCommerce oldalak tervezésével, illetve teljes körű marketingjükkel. Szabadidejében pedig a KV Szünet Podcast adásait bővíti.
Hozzászólások (0)
A WhitePress® csapata fenntartja magának a jogot, hogy eltávolítsa azokat a hozzászólásokat, amelyek nem felelnek meg a hozzászólások közzétételének feltételeinek, vagy amelyek sértik a törvényt és a jó modort.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Tudj meg többet
Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.

Kiemelt cikkek