Tudásbázis » Blog » Vendégcikkek

3+1 ok, hogy miért nélkülözhetetlen a cégednek a LinkedIn

Frissítve: 2021-02-02  
(8 perc olvasás)
Kétségtelen, hogy ha cégekről van szó, ma a LinkedIn a top közösségi média felület! Már több mint 55 millió cég van jelen ezen a platformon, ez a szám pedig egyre csak növekszik. Egyre több vállalkozás ismeri fel a LinkedInben rejlő marketing lehetőségeket, vagy toboroz itt munkaerőt, esetleg keres új ügyfeleket.

Tartalomjegyzék

A LinkedIn mára a B2B marketing egyik nélkülözhetetlen eleme lett, hiszen az üzleti életben szinte mindenki megtalálható a közösségi platformon. 

Falra festett LinkedIn logo alatt ülő fiatal dolgozó férfi laptoppal

Forrás: https://unsplash.com/photos/h4qSn5twfls
 

Mit kell tudni a LinkedInről?

A jelenleg több mint 722 felhasználóval rendelkező platformot 2002-ben alapították és 2003 májusában már el is indult. A közösségi hálózat üzleti kapcsolatok fenntartására és létesítésére jött létre. Tulajdonosa jelenleg a Microsoft, amely 2016-ban vásárolta meg a céget.

A LinkedIn jól közvetít az álláskeresők és a munkáltatók között, de a B2B marketing területén is egyre többen ismerik fel a benne rejlő lehetőségeket. Erről a Marketing Astro blogján még részletesebben olvashatsz!

Az egyszerű felhasználó - például egy álláskereső - létrehozhatja a profilját LinkedInen, amely lényegében egy szakmai önéletrajznak felel meg. A munkaadók létrehozhatnak álláshirdetéseket a potenciális jelentkezőknek, de akár a megadott végzettség, munkatapasztalat, képességek alapján rá is találhatnak az ideális jelöltre.

A LinkedInre regisztráltak láthatják, hogy ki nézte meg a profiljukat - ha például egy cég új munkaerőt keres, a HR osztály egyik dolgozója az általunk megadott adatok alapján nagy eséllyel a profilunkra juthat. Arra is lehetőségünk van, hogy ha valaki fel akarja venni velünk a kapcsolatot, először csak a követés (follow) lehetőséget lássa, a kapcsolat (connect) lehetőséget egy plusz kattintással érheti el.

 

LinkedIn Business, avagy a céges profil

Ha cégként regisztrálsz, sokkal több lehetőséged van, mint magánszemélyként. És ezt érdemes kihasználnod! Megoszthatod a saját tartalmaidat, erősítheted a brandet, erősítheted a kollégák kötődését, a cégtudatot. Sőt, kisebb felméréseket is készíthetsz “Poll”, azaz szavazás létrehozásával. Új ügyfeleket szerezhetsz vagy tarthatod a kapcsolatot a meglévőkkel. A közösségi oldalon ráadásul már fizetett hirdetéseket is létre lehet hozni, amelyeknek a sikerességét a Company Page Analytics menüben ellenőrizheted is.

 

1) A márkaépítés nélkülözhetetlen eszköze

Szeretnéd, hogy céged minél többen ismerjék, minél többen köteleződjenek el mellette? Használd a LinkedInen található lehetőségeket! Építs fel egy, a branded arculatába illő profilt és kezdheted is a márkaépítést.

A céges profilt használd a weboldalad blog bejegyzéseinek megosztására, de ha tudsz, gyárts kifejezetten a LinkedInre szánt tartalmakat is! Feltölthetsz infografikákat és videókat a cégedről vagy a profilodba illő kutatásokról, saját elért eredményeidről. A LinkedIn már saját “blog” felülettel is rendelkezik, így ezen a platformon is megoszthatsz rövidebb cikkeket, amelyeket lehetőleg a LinkedInre szántál. Egyelőre csak a személyes profilokkal lehet ilyen cikkeket létrehozni, de ha a kollégák megosztanak egy-egy általuk írt cikket az oldalukon, azt a céges profillal is meg tudod osztani:

A Write article gombra kattintva az alábbi kezelőfelület jön be:

A cikkekbe linket, képet és egyéb média elemeket lehet elhelyezni, és akár 125 000 karakternyi szöveget is megoszthatsz, így a mélyebb, szakmaibb tartalmak is helyett kaphatnak itt. Persze nem biztos, hogy megéri ilyen hosszan értekezni a közösségi oldalon, de a bejegyzéseknél hosszabb és több információt tartalmazó szövegeket tudsz megosztani követőiddel.

Az egyes tartalmakat be is hirdetheted és a megfelelő célzási beállításokkal eljuttathatod a célközönségedhez. Erről bővebben a LinkedIn oldalán olvashatsz!

Megkérheted a kollégákat, hogy osszák meg a céges profil tartalmait saját LinkedIn profiljukkal is, így még több emberhez eljutnak majd. Ha szeretnéd szakmai fórumokon terjeszteni cikkeid, videóid, azt is megteheted, ugyanis rengeteg nagy (több ezer taggal rendelkező) csoport található LinkedInen, különböző témákban, szakmák, iparágak szerint.

A posztjaid elérését a LinkedInen belül az analitika menüpont alatt ellenőrizni is tudod, az adatokat pedig kielemezheted a további tartalmak megosztása előtt!

 

2) Használhatod új ügyfelek szerzésére

Az “Advanced search” segítségével könnyen elérheted a leendő ügyfeleid, de ha ennél rendszerezettebben, profibban céloznál, akkor a Sales Navigator segít. A Sales Navigator segítségével könnyebben találhatsz leadekre, és könnyedén gondozhatod (lead nurturing) is azokat. A Sales Navigatorban különböző előfizetéseket választhatsz, attól függően, hogy a cégednek mire van szüksége. A Professional csomaggal 20 üzenetet küldhetsz ki ismeretleneknek, és 1500 leadet menthetsz el, személyre szabhatod a listáidat, jegyzeteket és címkéket használhatsz, illetve - talán ami a legfontosabb - kihasználhatod az "Advanced lead and company search" adta lehetőségeket. Így aszerint kereshetsz leadeket, hogy milyen pozícióban dolgozik valaki, milyen cégnél, hány éve, a világ mely régiójában és sok egyéb beállítást is választhatsz. Így finomhangolhatod a találati listád, hogy tényleg azzal vedd fel a kapcsolatot, akivel szeretnéd.

A Team csomaggal 30 üzenetet küldhetsz, 5000 leadet menthetsz el, de a TeamLink lehetőséggel a kollégák a csapat kapcsolatai között is kereshetnek. A Team csomaggal CRM integrációt is kapsz, illetve a hálózatodon kívül 25 profillal veheted fel a kapscolatot.

A legmagasabb szintű előfizetés az Enterprise, amely az előző kettő leghasznosabb tulajdonságait foglalja magában. 50 üzenetet küldhetsz, 10 000 leadet menthetsz el és a TeamLinket is nagyobb területen használhatod.

A Sales Navigator legfontosabb előnyei tehát:

  • a CRM integráció lehetősége (Salesforce, HubSpot, Drift, G2, Outreach, Oracle Sales Cloud),
  • célzott keresés: kulcsszó, földrajzi hely, beosztás, cég neve, cég mérete, cég típusa, csoporttagok, iskolai végzettség, munkában szerzett tapasztalat évei, iparág, álláslehetőség, követők száma szerint,
  • automatizált leadek: a Lead Recommendations lehetőség olyan leadeket ajánl fel, amelyek a céged profiljának relevánsak lehetnek,
  • sales insightok,
  • a hálózatodon kívüli kapcsolatok elérése.

 

3) Új kollégák toborzása

Létrehozhatsz álláshirdetést a céges profiloddal, hogy megtaláld a legújabb kollégákat! Ehhez fizetned kell, de biztos lehetsz benne, hogy ha jól állítod be, eljut az ideális jelölthöz a hirdetésed.

Megadhatod a munkakör leírását, azt, hogy milyen képességeket keresel, hogyan szeretnéd, hogy a jelentkezők pályázzanak, sőt, előszűrő kérdéseket is hozzáadhatsz a hirdetésedhez.

 

4) Hirdetések

Ahhoz, hogy hirdetni tudj, létre kell hoznod egy fiókot a Campaign Managerben. Itt tudod majd létrehozni a hirdetéseket.

A hirdetéseidnél először a célt kell beállítanod:

  • márkatudatot,
  • weboldal látogatást, engagementet, videó megtekintést
  • vagy konverziókat (lead generálás, weboldal konverzió, állásra jelentkezők) akarsz-e növelni vele.

A LinkedInen belül többféle hirdetési lehetőség is van:

  • szponzorált tartalom,
  • Message Ads,
  • Dynamic Ads,
  • Text Ads.

Ezeket a LinkedIn Campaign Manager funkciójában tudod beállítani.

A szponzorált tartalmak a felhasználók üzenőfalán jelennek meg, képes, videós vagy carousel hirdetésként.

A Message Ads, azaz az üzenet hirdetések a felhasználók postafiókjában landolnak és nagyobb elköteleződés az eredményük, mint a hagyományos email marketingnek.

A dinamikus hirdetésekkel a LinkedIn Page-ed népszerűsítheted, vagy a weboldaladra irányíthatsz forgalmat egy eseménnyel vagy új termékkel, illetve az álláslehetőségeket is így hirdetheted.

A szöveges hirdetésekkel PPC-hirdetéseket tudsz létrehozni, vagy csak akkor kell fizetned, ha valóban a hirdetésedre kattintanak a felhasználók.

A LinkedIn hirdetések ugyan nem olcsók, de megfelelő célzással jó eredményeket hozhatnak. Ezért különösen fontos, hogy a célzást jól gondold át: kit és miért akarsz megszólítani? Részletes beállításokkal tényleg azokhoz juthat el hirdetésed, akikhez szeretnéd, ezért mindenképp érdemes kísérletezni ezzel a hirdetési móddal!

Összegzés

A LinkedIn mára kikerülhetetlen tényező azoknak a cégeknek, amelyek valós online jelenléttel szeretnének bírni. Ez a közösségi platform kifejezetten szakmai célokkal jött létre és a szakmai életben való kapcsolattartást, kapcsolatfeltévelt és tájékozódást segíti. Ha jól használod, rengeteg új ügyfélre szert tehetsz a segítségével és a céged iránti bizalmat, a céged ismeretségét is hatékonyan növelheted vele. Mindenképp érdemes tehát egy profilt létrehozni, amelyen rendszeresen osztasz meg a vállalatod tevékenységével kapcsolatos minőségi tartalmakat!

Szerző:
Maksa Mónika
Hozzászólások (0)
A WhitePress® csapata fenntartja magának a jogot, hogy eltávolítsa azokat a hozzászólásokat, amelyek nem felelnek meg a hozzászólások közzétételének feltételeinek, vagy amelyek sértik a törvényt és a jó modort.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Tudj meg többet
Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.

Kiemelt cikkek