Tudásbázis » Blog » Tartalommarketing

A tartalom ötven árnyalata

Frissítve: 2021-04-22  
(9 perc olvasás)
A weboldal tartalommal való feltöltése olyan kötelező elem a marketingben, mint az ugrások a műkorcsolyában. A kivitelezésnek azonban számos variációja létezik, jóval több, mit az említett sportágban, de ahhoz hasonlóan itt is rendkívül szigorú zsűri értékeli a teljesítményünket.

Tartalomjegyzék

A tartalommarketingben a nézők – esetünkben látogatók -, a szakma és a kereső-algoritmusok előtt debütálunk. Belőlük áll a zsűri. E két utóbbi csupán elméletben nem releváns. A gyakorlat azt mutatja, hogy bár a tartalom az olvasó számára hordoz értéket, önmagában nem képes eljutni hozzájuk, ha nem támogatja azt a keresőoptimalizálás, valamint, ha a szakma hangadói úgymond a tollukra vesznek, annak könnyen belátható, hogy nem feltétlenül van jó vége. Erre annál nagyobb az esély, minél egysíkúbb a tartalom.

Tartalomépítés: Ne csak jól csináld, de változatosan is!

Ha ki akarsz tűnni a tömegből, a reklámzajból, akkor változatos tartalmakkal kell előállnod. A webhelyed a te üzleti érdekeidet szolgálja ugyan, de ahhoz, hogy beváltsa a hozzá fűzött reményeket, meg kell tartanod a látogatóidat, magadhoz kell láncolnod a figyelmüket. Ez pedig elkötelezettséget kíván, nem csak kitartást, de kreativitást is.

Menj fel a versenypályára, nézd meg a többieket, hogy ők hogyan ugranak, majd csináld jobban és változatosabban. A te “kűröd” legyen a legjobb minden szempontból, és akkor megjegyzik a nevedet. Ha még össze is fűzöd a témáidat egy tartalmi hub alá, egészen biztosan elnyered a zsűri szimpátiáját.

Milyen tartalomtípusok állnak a rendelkezésedre?

Rengeteg különböző tartalomtípust tudnánk most itt felsorolni számodra, de egy szimpla felsorolás helyett inkább kiválasztottunk néhányat, amiket részletesebben ismertetünk, hogy változatosabbá tehesd a blogodat, közösségi felületeidet, hírleveleidet.

Listák

Mindenki szereti a listákat, mert:

  • Könnyen és gyorsan olvashatók,
  • Rövid idő alatt is emészthető információkkal rendelkeznek,
  • Bármiről írhatsz listát, ami illeszkedik a saját profilodhoz,
  • Szinte kínálják magukat a közösségi médiában való megosztásra,
  • Általában jelentős visszhangot generálnak.

Miért? Mert aki egyetért vele azért szól hozzá, aki meg nem, az cáfolni akarja az állításokat. Bárhogy is legyen, pezseg az élet a listák alatt, feltéve, ha olyan tartalommal állítod össze, ami valóban érdekli a célközönségedet.

Szóval, nem feltétlenül téged, hanem Őket!

  • Pro tippek-lista:
    • A szakértő státusz kiépítéséhez érdemes pro tippekből összeállítani egy listát, ami szakmai/iparági szempontból releváns a vállalkozásoddal, szolgáltatásoddal ÉS az olvasóid, látogatóid számára értéket képviselnek.
  • Ellenőrzőlista:
    • Az ellenőrzőlista, avagy checklist az egyik legegyszerűbb tartalomtípus, amit közzétehetsz. Alapvetően is checklistek körül éljük az életünket – legalábbis, aki profin menedzseli a teendőit és az idejét, az igen. Az ellenőrzőlisták blogra konvertálása sem sokban különbözik ettől, éppen csak rövid magyarázatot, kiegészítő információt fűzöl a listaelemeidhez. (Ahogy például mi tesszük ezzel a cikkel.)

Írásbeli oktatóanyagok, Know-how útmutatók

Az oktatóanyagok és a használati útmutatók nagyszerű lehetőséget teremtenek arra, hogy bevond az olvasóidat a kommunikációba.

  • A lehető legegyszerűbben összerakható tartalom, hiszen a szakmádba vág, nem kell külön kutatnod hozzá.
  • Célszerű azonban kisebb, cselekvésre alkalmas szegmensekre osztanod az ilyen tartalmat, mert ezzel megkönnyíted az olvasóid számára az útmutató nyomon követését, a gyakorlati lépések elsajátítását.
  • A szöveget lazítsd vizuális tartalmakkal, például videókkal, képekkel, vagy infografikákkal. (Ezek persze önmagukban is megállják a helyüket, mint tartalomtípusok.)

Videók

Hajmeresztő ötletnek tűnik oldalakat írni egyetlen témában?! Könnyebb, ha beszélsz róla? Mi tart vissza?!

  • Az oktatóvideók nem véletlenül olyan népszerűek, főleg a fiatalabb generáció körében, ők sokkal inkább vizuálisak.
  • Ha a célcsoportod számottevő részét ők teszik ki, akkor hosszú szövegek helyett inkább videóval ragadd meg a figyelmüket.

A videófelvétel nyilván technikai felkészültséget igényel, tehát ebbe akkor vágj bele, ha a fapados módszereknél többet tudsz nyújtani leendő nézőidnek.

Miről készíthetsz videót?

  • Magadról, ahogy magyarázol, mesélsz. Ennek személyi feltételei közül a legfontosabb a megjelenés és a beszédstílus.
  • Ha nem szeretsz a középpontban lenni – vagy nem tudsz nyilvánosan beszélni - a videó az útmutató lépéseit vegye fel, lehetőség szerint narratívával.
  • A narratíva lehet írásos is, ám sokkal nyerőbb, ha hangos magyarázatot fűzöl a lépésekhez, és a közérthetőség kedvéért a “címsorokat” feliratozod. (A magyarázatot nem feltétlenül neked kell beolvasni.)

A videó készítését akár ki is szervezheted, ahogy a vlog, vagy podcast készítését is.

Iparági, szakmai hírek

Mielőtt elkezded a napi munkát, átnézed a levelezésed, a szakmai híreket, a hírleveleket, amikre feliratkoztál.

A témáért csak ki kell nyitnod a levelező rendszeredet, vagy a követésre bejelölt portálokat:

  • Mondhatni médiaszemlét tartasz, és rövid kommentárokkal kiegészítve, felteszed a blogodra.
  • Ha valami igazán megragadja a figyelmed, abból egy hosszabb skyscraper cikket is írhatsz.
  • Amit azonban ez esetben sose felejts el, az a forrás behivatkozása, és a plusz tartalom hozzáadása.

Infografika

Az infografika változatos méretű és alakú, általában statikus vizuális elem, ami hatékony módszere az információk átadásának. Az olvasók azért szeretik, mert gyorsan és könnyen értelmezhető, befogadható.

Miből és hogyan lehet infografikát készíteni?

Statisztikai adatok, step by step bemutatók, sőt fun fact típusú tartalmak alkothatják az infografikád lényegét.

  • Az infografika létrehozásához ingyenes és/vagy regisztrációhoz kötött, vagy megvásárolható szoftvereket vehetsz igénybe.
  • Értelemszerűen az ingyenes verziókkal kisebb az eszköztár kapacitásod, mint egy megvásárolt szoftver esetében.
  • Ugyanakkor az előre elkészített sablonok és ikonok lehetőséget adnak arra, hogy kipróbáld magad az infografika elkészítésében anélkül, hogy látatlanban beruháznál egy fizetős szoftverre.

Aktualitások

Az iparági hírekhez hasonlóan az aktualitások olyan hot spot témák, amelyek jelenleg érdeklik az embereket, de a már ismert információkhoz képest valami újat mutatnak. Nem feltétlenül új információt a témában, néha elég a hírportáloktól vagy más szakmai képviselőktől eltérő álláspont is. Ilyenkor viszont az alapos forráskutatás mellett olyan szövegíróra is szükséged lesz, aki objektív, racionális, analitikus, és esze ágában sincs szubjektív elméletekre pazarolni az olvasóid idejét, a cél érdekében finom, vagy kevésbé árnyalt csúsztatásokba mártani a tollát. Ezek ugyanis rendkívüli mértékben rombolják a szakmai hírneved és a márkaidentitásod.

Interjúk

Válassz valakit, aki helyetted beszél. Egy a szakmában releváns és lehetőség szerint ismert, elfogadott személyt interjúztass, például szakértői tanácsadás, üzleti trendeket vitató beszélgetés formájában. (A téma nyilván a te vállalkozásod profiljától függ.) Az ő renoméja szolgálja a tiédet, az ő szakértelme építi a te branded. Mielőtt kiválasztod az interjúalanyod, győződj meg a korábbi publikus megnyilvánulásainak hitelességéről. Hacsak nem akarsz kifejezetten flame-et robbantani és egy megosztó személyiség hírnevére alapozva százezreket csalogatni a közösségi oldaladra. Ez esetben azonban a következményeket, legyenek azok bármilyenek is, viselned kell.

Vlog és podcast

Az élőzés, vagy egy nagyobb léptékű anyag folytatásonként rögzített közreadása nemcsak újabb tartalomtípusokkal kényezteti a célközönségedet, de az elköteleződésükben is támogat. A vlogot, podcastet utazás, a napi közlekedés közben is meg tudják nézni, hallgatni, mondhatni a holtidejükben. A holtidő a boomer generációnak még kikapcsolódást jelent, átállást a magánéletből a munkára és vissza. A fiatalabb generáció számára azonban a holtidő jelentős frusztrációt jelent, mert ilyenkor nem történik semmi. Semmi olyan, ami érdekes és izgalmas. Ilyenkor nyúlnak a mobilhoz és állnak neki szörfözni a neten, Tik-tokozni, vagy egyszerűen csak játszani.

Ezzel szemben azonban:

A vlog és a podcast, mint egyfajta virtuális tévé/rádió lehetőséget teremt:

  • Értékes, izgalmas, humoros, érdekes információ átadására és befogadására,
  • Személyes kapcsolat és kötődés kialakítására a közönség és közted.
  • Mindemellett az sem egy utolsó fegyvertény, hogy sok közösségi oldalon a videó előnyt élvez a szöveges tartalommal szemben.

A vlog és a podcast eleve kínálja magát:

  • A közösségi médiában való megosztásra, valamint
  • Nyílt, vagy korlátozott hozzáférésű webináriumok, letölthető anyagok létrehozására:
    • a feliratkozókon keresztül szert tehetsz legális levelezőlistára,
    • ami kitűnő alapot ad a hírlevelezéshez,
    • ami az értékesítési stratégiádban még mindig az egyik legjobb disztribúciós csatorna.

A felsoroltakon kívül számos egyéb tartalomtípust használhatsz az érdkelődés felkeltésére, a figyelem megragadására és lekötésére:

  • Meme-k és GIF-ek reblogolása, reposztolása saját kommentárral.
  • Termékértékelések.
  • Olyan szakértői források ismertetése, amik értékesek a szakmádban, például könyvajánlók.
  • A GYIK, azaz a gyakran feltett kérdések feldolgozása.
  • Problémák és megoldások taglalása akár e-book formájában.
  • BTS, azaz behind the scene történetek: mi történik egy-egy termék, szolgáltatás tervezése, létrejötte mögött, körül.
  • Kvízek.
  • A saját rendezvényeid, vagy azoknak a rendezvényeknek az esemény-összefoglalói, amelyeken részt vettél.

A listát tovább folytathatnánk, hiszen rengeteg a lehetőség. Az inspiráció pár kattintásra van csak tőled, a problémát inkább az okozza, hogy nem gondolsz tartalomként a napközben eléd zúduló impulzusokra, noha azok. Minden az! Csupán konvertálnod kell.

Szerző: Tóth-Czere Péter

Tartalommarketing és SEO szakértő

www.thecoffeebreak.hu

Tartalommarketing és SEO szakértő, a CoffeeBreak Consulting digitális marketing ügynökség és szakmai blog alapítója, ahol a marketing stratégiák kialakítása és megvalósítása mellett business és productivity tréningeket is tart. Elsődleges szakterületei a tartalommarketing, keresőoptimalizálás, közösségi média management és a growth hacking. Számos ügyfele volt hazai és nemzetközi közép- és nagyvállalati szegmensekből, kiemelten foglalkozik eCommerce oldalak tervezésével, illetve teljes körű marketingjükkel. Szabadidejében pedig a KV Szünet Podcast adásait bővíti.
Hozzászólások (0)
A WhitePress® csapata fenntartja magának a jogot, hogy eltávolítsa azokat a hozzászólásokat, amelyek nem felelnek meg a hozzászólások közzétételének feltételeinek, vagy amelyek sértik a törvényt és a jó modort.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Tudj meg többet
Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.

Kiemelt cikkek